UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2020-11-10 14:06

Öttusa: az U19-es bajnok Breitner Hanna bele sem gondolt, hogy miért dolgozik

A nemzetközi mezőnyben is sikerre éhes, 17 éves Breitner Hanna két arany-, egy ezüst-, valamint egy bronzérmével a legeredményesebb versenyzője lett az U19-es és junior öttusabajnokságnak.

Az öttusázók múlt hét végén rendezett U19-es és juniorbajnokságának a legeredményesebb versenyzője lett a 18. szülinapját decemberben ünneplő Breitner Hanna. A KSI kiválósága a mezőnyből egyedüliként tért haza négy éremmel, miután az U19-esek között egyéniben és csapatban is bajnoki címet szerzett, az idősebbek versenyében pedig egyéniben a harmadik, csapatban a második helyen zárt. Ha idevesszük, hogy az egy hónappal korábbi felnőttbajnokságon elért hatodik helyével a legelőkelőbb pozícióban jegyzett ifiversenyző is ő volt, akkor még inkább megsüvegelendő az elmúlt hetekben nyújtott teljesítménye.

Breitner Hanna először lett egyéni korosztályos bajnok Forrás: Magyar Öttusa-szövetség
Breitner Hanna először lett egyéni korosztályos bajnok Forrás: Magyar Öttusa-szövetség
„Büszke lehetek, és elégedett is vagyok a korosztályos országos bajnokságon elért eredményekkel, de azért még tapasztaltam magamon jó néhány dolgot, amelyet igen csak fejlesztenem kell. Örülök, hogy a vívásom nagyon jól sikerült, úszásban és futásban van hova előre lépni. Persze, mindig minden lehetne jobb.” Hiányérzet azért vajmi kevés lehet a versenyzőben, aki pályafutása eddigi legszebb sikerét érte el a napokban az első egyéni bajnoki győzelmével. A remek forma hátterében, véleménye szerint az elmúlt hónapok kitartó edzésmunkája áll. „Szerencsére elég sokat fejlődtem az utóbbi időszakban. A karanténban és utána is teljes erőbedobással edzettünk, minden számra nagy hangsúlyt fektettünk. A felkészülés során fizikailag és szellemileg is jó állapotban tudtam maradni. Sokat számított, hogy a motivációmat mindvégig megőriztem. Mindenki nehezen élte meg a mögöttünk hagyott hónapokat. Bizonytalan volt, mikor lesz a következő verseny, miért harcolunk nap mint nap. Ezzel én nem törődtem. Nem gondoltam bele, hogy miért is dolgozom, csak csináltam minél keményebben. Közben elhittem, hogy nemsokára lesznek versenyek. Ez segített.”
Breitner Hanna a nemzetközi mezőnyben is bizonyítana Forrás: Magyar Öttusa-szövetség
Breitner Hanna a nemzetközi mezőnyben is bizonyítana Forrás: Magyar Öttusa-szövetség
A hat éve öttusázó Hanna abban is mindig bízott, hogy a kezdetben elmaradt kiemelkedő helyezések idővel az ő karrierjében is jelentkezni fognak. Kitartania nem volt könnyű, de most már úgy látja, megérte. „Talán én nem öttusázok olyan régóta, mint több versenytársam. Ezért is lehetett, hogy korábban csalódások értek. Volt, hogy egy kis időre fel is hagytam a sportággal. Nehezen fogadtam el, hogy én is ugyanolyan alázatosan és mindent beleadva dolgozom, ahogyan a többiek, de az én eredményeim nem jönnek. Most viszont kifizetődött a munkám, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. A korosztályos bajnoki cím lépcsőfok, és löketet ad a jelentősebb sikerek irányába.” Például a nemzetközi porond felé. Hanna még nem szerepelt korosztályos világversenyen, azonban a debütálására nemsokára sor kerül. Hogy mikor, az igen kérdéses. Az sem elképzelhetetlen, hogy még novemberben ott lesz a jelenlegi tervek szerint Lengyelországban esedékes U24-es Európa-bajnokságon (amennyiben megtartják, és utazik a magyar csapat). De a jövő év eleji egyiptomi junior-világbajnokság is opció. „Nagyon várom, hogy kipróbáljam magam az első nemzetközi versenyemen. A folytatásban az a cél, hogy az egyre rangosabb eseményeken is a legjobb teljesítményem tudjam nyújtani, minél jobb helyezést elérve.” Ebben pedig nem csak a felkészítői és a családtagjai segítik, hanem az az ismertetőjegyévé vált kabalazokni is, amelyet minden viadalon felhúz. „Nekem valamiért a ruhadarabok hoznak szerencsét, de az évek során ez a zokni vált be a legjobban!”

U19-ES JUNIOR ORSZÁGOS ÖTTUSABAJNOKSÁG, BUDAPEST-SZÉKESFEHÉRVÁR Végeredmény JUNIOR NŐK 1. Kovács Eszter (UTE), 2. Gulyás Michelle (KSI), 3. Breitner Hanna (KSI) CSAPAT 1. UTE (Kovács Eszter, Barta Luca, Tóth Dorka Sára), 2. KSI A (Gulyás Michelle, Breitner Hanna, László Beáta), 3. BHSE (Eszes Noémi, Dulai Kinga, Bauer Blanka) U19-ES LÁNYOK 1. Breitner Hanna (KSI), 2. Bauer Blanka (BHSE), 3. Varga Bianka (Trion SC) CSAPAT 1. KSI (Breitner Hanna, Basa Lili, László Beáta), 2. Swimming Pentathlon (Kozma Réka, Haraszin Linda, Haraszin Gréta), 3. Volán Fehérvár (Szűcs Dóra, Gyugyi Laura, Szalféter Nadin)

További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.