UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2020-11-24 17:50

Kosárlabda: Miklós Melinda még mindig nem elégedett a teljesítményével

A KSC-Szekszárd női kosárlabda-élvonalban szereplő játékosa, a 17 éves Miklós Melinda hatból hat meccsen kezdőként lépett pályára az NB I-ben; a bajnokság nehézségeiről és az eddig mutatott teljesítményéről is kérdeztük.

„A klubbal úgy egyeztünk meg, hogy a következő kiírásban nem igazolnak másik U20-as kosarast, így elméletileg a lehetőség továbbra is adott marad. Tisztában vagyok azzal, hogy a helyem stabilizálásáért keményen kell küzdenem, így célként is ezt fogalmaztam meg: folyamatosan fejlődve, felszabadultan, a tudásom legjavát nyújtva szeretnék játszani!”nyilatkozta honlapunknak a KSC-Szekszárd női első osztályban szereplő kosárlabdacsapatának 17 éves játékosa, Miklós Melinda májusban.

Miklós Melinda még mindig nem elégedett a teljesítményével Forrás: hunbasket.hu
Miklós Melinda még mindig nem elégedett a teljesítményével Forrás: hunbasket.hu
Az új évad a koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon alakul, a szekszárdiak ellen eddig például négy mérkőzést mondtak le betegség miatt. „Lehetett számítani arra, hogy nehezen megoldható helyzetekben kell boldogulnunk. A szakmai stábunk kiváló, és szerintem minden esetben jól reagáltunk. Többen mondják, hogy most nem az eredményesség a legfontosabb, és én is amondó vagyok, hogy mindenekelőtt az emberek egészsége élvez prioritást. Ettől függetlenül nekem igenis mérvadó az, hogyan szerepelek. Próbálok mindent beleadni, és azon vagyok, hogy folyamatosan fejlődjek. Ebben sokat segít a vezetőedzőnk, Djokics Zseljko is – vélekedik a fiatal. Melinda hatból hat mérkőzésen kezdőként lépett pályára, ezeken az összecsapásokon 19.5 percet, hat pontot, 2.3 lepattanót, 1.8 gólpasszt jegyzett és ez 8.5-ös hatékonysági mutatóra volt elegendő. „Nem vagyok elégedett magammal. Persze jól esik a bizalom és a sok lehetőség, de sajnos még mindig követek el olyan hibákat, amelyeket talán már nem kellene, emellett arra is van példa, hogy hullámzó teljesítményt nyújtok. Ezeken a problémákon hamarosan át kell lendülnöm. Legfőképpen védekezésben kell javulnom, de ugyanúgy a támadásban is.” A Szekszárd öt győzelemmel és egy vereséggel a tabella második helyén áll. „Több új kosaras is érkezett a csapatba, kezdünk összekovácsolódni. Az egység nagyon jó közöttünk, gyakran a pályán kívül is segítjük egymást. A teljesítményünk elfogadható, de szerintem lehetne jobb, nem tartunk még ott, ahol tarthatnánk. A pandémia miatt továbbra is nagyon nehéz felmérni az erőviszonyokat. Az biztos, hogy mi mindent megteszünk azért, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból, és csak bízni tudok abban, hogy ez akár a bajnoki címre is elegendő lehet.” Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.