UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2020-11-24 19:12

Labdarúgás: Szoboszlai Dominikről álmodik az Arsenal

A Red Bull Sazburg 12-szeres válogatott középpályását, Szoboszlai Dominiket Angliában nem először hozzák hírbe az Arsenallal. Ugyanakkor a Football.london és az Arsenal News a legfrissebb cikkében már arról ír, a magyar játékos szerződtetése inkább az álom kategóriájába tartozik Mikel Arteta menedzser számára.

A portál szerint a januári átigazolási időszak első számú feladata az Arsenalnál, hogy találjanak egy játékost, aki hosszú távon be tudja tölteni azt a szerepet, amit korábban a német válogatott Mesut Özil játszott a londoniaknál, de jelenleg sérült, és már az előző idényben sem idézte korábbi önmagát, hiszen 23 tétmeccsen csupán egy gólig és három gólpasszig jutott – számolt be a Nemzeti Sport Online.

Szoboszlai Dominikot az Arsenal is kinézte magának Forrás: AFP
Szoboszlai Dominikot az Arsenal is kinézte magának Forrás: AFP
Az Arsenal álomkiszemeltjeként említik Szoboszlai Dominiket, kiemelve a salzburgi középpályás Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményét. A cikk hangsúlyozza, Szoboszlai a statisztikák szerint meccsenként átlagosan három kulcspasszt és 2.3 kapura lövést jegyez. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy „Szoboszlai jelenleg az európai futball legizgalmasabb tehetsége”, akiért számos topklub is bejelentkezhet, így az Arsenal háttérbe szorulhat, hiába tudná kifizetni a hírek szerint a szerződésében szereplő 22.5 millió fontos kivásárlási árat. Ezért van egy másik, jóval reálisabbnak, elérhetőnek tűnő kiszemeltje is a klubnak a Lille 23 éves, 27-szeres török válogatott játékmestere, Yusuf Yazici, aki a francia élvonalbeli csapatban 13 tétmeccsen kilenc gólt szerzett és két gólpasszt jegyzett ebben az idényben. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.