Koronavírus: Kós Hubert és Vigvári Vince sem merül el a (második) hullámban

Két kiváló 17 éves sportoló, az úszó Kós Hubert és a vízilabdázó Vigvári Vince számolt be arról, hogyan igyekeznek átvészelni a koronavírus-járvány beárnyékolta hónapokat.

A napokban a Magyar Edzők Társaságával együttműködve Egy nap az utánpótlásért címmel rendezett online konferenciát az Utanpotlassport.hu szerkesztősége. A Budapesti Honvéd székházából közvetített esemény témája a koronavírus-járvány második hullámának utánpótlássportra gyakorolt hatása volt. Hogy a helyzetet hogyan élik meg a fiatal élsportolók, arról Kós Hubert, az UTE ötvennyolcszoros korosztályos bajnok, négyszeres EYOF-ezüstérmes 17 éves vegyesúszója, és Vigvári Vince, az UVSE U17-es Eb-bronzérmes, a férfi ob I góllövőlistáját jelenleg holtversenyben vezető, ugyancsak 17 esztendős vízilabdázója osztotta meg gondolatait a rendezvényen. A beszélgetés érdekes felütéssel kezdődött, hiszen kiderült, a két ígéret bár egyidős, és az úszás alapjait is azonos helyen és időben sajátította el, eddig még nem ismerte egymást. Így arról, hogy egészen kicsiként hogyan zajlottak az edzéseik, feltehetően ugyanazt mesélik el, viszont a téma most a jelenlegi járványhelyzetben való tréningezés volt.

„Nagyjából ugyanúgy mennek az edzések, mint eddig – mondta Hubert. – Négy hétig tartott a teljes leállás, de aztán tudtam folytatni az edzéseket a Duna Arénában, amiért hálás is vagyok a szövetségnek. Az uszodában betartunk minden előírást. Van egy lista, amelyen minden belépés előtt meg kell találni a nevünk. Szoktam is imádkozni edzések előtt, hogy csak rajta legyek. Azzal is viccelődünk néha, hogy a Duna Arénába nehezebb bejutni, mint a Pentagonba.” Vincét minden nap a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodába szólítják az edzések. „A nagyközönség teljesen ki van zárva, csak a sportolók léphetnek be – számolt be a pólós. – Az általános járványügyi intézkedéseken kívül nincs nagy változás a korábbi időszakhoz képest. A testhőmérséklet mérése rendszeres, ahogy a maszkviselés is. Próbálunk mindent megtenni, hogy csökkentsük a fertőzés esélyét.” Ha az edzésekben nem is érzékelhető jelentős eltérés a közelmúlthoz képest, a versenyzésben annál inkább. Hubertnek többek között az ifi Eb-ről is le kellett mondania, miután azt törölték az idei naptárból. Érzelmileg azonban ez kevésbé viselte meg, hiszen tisztában van vele, hogy miért dolgozik minden nap keményen. „Amikor 2013-ban kiderült, hogy Tokióban lesz az olimpia, akkor tízévesen rohangálni kezdtem a házban, annyire örültem a helyszínnek. Hogy miért? Például, mert nagyon szeretem a japán ételeket. Azon a napon eldöntöttem, hogy részt veszek rajta. Hét éve az jár a fejemben, hogy kijussak, így egyre inkább közeledve hozzá már semmi nem csökkenti a lelkesedésem. A halasztással egy évet nyertem. Még nem hivatalosan, de kétszáz és négyszáz vegyesen megúsztam az A szintet. És jövőre már nemcsak azért megyek, hogy ott legyek, hanem döntőbe is szeretnék kerülni.”

„Nyáron nekem is elmaradt a korosztályos Eb és vébé is – reagált Vince. – De szerencsére, azóta tudunk játszani itthoni meccseket. A legrosszabb az a néhány nap volt, amikor tényleg minden bizonytalanná vált, és csak reméltük, hogy nem kell mindent újra abbahagyni.” A fiúk motivációján tehát nem esett csorba az elmúlt hónapok során, de számos olyan fiatal sportoló akad, aki jóval nehezebben élte vagy éli meg a kényszerszünetet, és netán még a sportolás abbahagyásának gondolataival is eljátszott. „Nekik azt üzenném, hogy a sport csodálatos dolog – mondta Hubert. – Az élsportolónak pedig az egyik legfontosabb kvalitása a túlélés. Ha valakiben benne volt ez a harci ösztön, de elveszett belőle, keresse meg, mert attól, hogy most nehéz a helyzet, nem jelenti azt, ez mindig így is lesz.” „Ha valakiben megjelenik az abbahagyás gondolata, akkor alapvető motivációs gondokkal küzd – vélekedett Vince. – Ez a szerencsétlen élethelyzet pedig felerősítheti az érzést. Nem is tudom, ilyenkor mit lehet tenni, mert bennem sosem merült fel hasonló, és nem is igen fog.”