Az UEFA úgy döntött, hogy 2021-ben sem rendezi meg az U17-es korosztály Európa-bajnokságát és annak selejtezőit.
Jövőre sem lesz U17-es Eb Forrás: mlsz.hu
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken bejelentette, hogy 2020-hoz hasonlóan jövőre sem rendezi meg a fiú és a leány U17-es Európa-bajnokságot.
Az NSO kiemeli, az UEFA közleményében az áll, a világot sújtó koronavírus-járvány miatt – az 55 tagországgal való egyeztetés után – döntött úgy, módosít a 2021-es utánpótlástornákon.
Az U17-es fiúk tornáját Cipruson tervezték lebonyolítani, a magyar csapat Svájccal, Fehéroroszországgal és Luxemburggal találkozott volna a selejtezőben. A lányok viadalának Feröer adott volna otthont. Magyarország a finnekkel, a törökökkel és az izraeliekkel került egy négyesbe a selejtezőben.
Az U19-eseknél a lányok áprilisban, a fiúk márciusban selejteznek. A megszokott elitkör helyett viszont egymeccses rájátszás dönt majd a kijutásról. Mindkét nem Európa-bajnoksága egyaránt júliusban kezdődik. Előbbi Fehéroroszországban, utóbbi Romániában lesz.
2021-ES FIÚ U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, SELEJTEZŐ (2002-es korosztály)
9. CSOPORT
Norvégia
MAGYARORSZÁG
Izland
Andorra
2021-ES LEÁNY U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, SELEJTEZŐ (2002-es korosztály)
6. CSOPORT
Skócia
MAGYARORSZÁG
Montenegró
Észtország
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.