Az RB Leipzighez szerződő Szoboszlai Dominik édesapja, Szoboszlai Zsolt szülőként és edzőként sem félti a fiát az újabb kihívástól.
Amiről hetek óta cikkeztek a nemzetközi és a hazai sportmédiában, csütörtök délután hivatalossá vált: Szoboszlai Dominik Salzburgból a Bundesliga egyik topcsapatához, az RB Leipzighez szerződött. A 20 éves magyar középpályás 2025-ig kötelezte el magát új klubjához, német sajtóhírek szerint húszmillió eurót fizetett érte a lipcsei egyesület azzal a megkötéssel, hogy ha később eladja, a vételár húsz százaléka a Salzburg bankszámlájára vándorol. A magyar játékos meglehetősen eseménydús napot zárt csütörtökön, az aláírás után leendő lipcsei otthonát is szemügyre vette, ám nem véletlen, hogy a jeles napon ügynöke, Esterházy Mátyás mellett édesapja, Szoboszlai Zsolt is elkísérte a szászországi nagyvárosba.
Az apa, Szoboszlai Zsolt tudja, Dominik sohasem akart elkényelmesedni, és a lipcsei kihívás is vonzó neki Fotó: RB Leipzig
A középpályás többször kijelentette, hogy apjának, egyben korábbi nevelőedzőjének tartozik a legnagyobb köszönettel. A Tatabánya színeiben 11 NB I-es mérkőzésig jutó Szoboszlai Zsolt profi évei befejezése után a székesfehérvári Főnix Gold edzőjeként dolgozott naponta órák hosszat saját gyermekével, időt és energiát sem sajnálva arra, hogy tökéletesítsék a labdarúgás megtanulható elemeit – csütörtökön azt láthatta, amint fia a Bundesliga egyik topcsapatához szerződik.
„A lehető legjobb helyre került – mondta a Nemzeti Sportnak Szoboszlai Zsolt. – A Salzburgban megismert stílus és játékfilozófia várja Lipcsében, remélem, hogy ezt a lépcsőfokot is képes lesz megugrani. Emellett bízom benne, hogy még innen is van feljebb a karrierjében, elvégre csak húszéves. Nagyon örültem a mostani váltásnak, mert láttam, mennyire keményen dolgozott az utóbbi időszakban, és nagyon vágyott rá, hogy a legerősebb öt európai bajnokság egyik dobogósához igazoljon. Nos, sikerült neki. Nem tudom, mennyi időbe telhet, mire felveszi a Bundesliga ritmusát, ez csak rajta múlik. Bízom benne, hogy minél előbb sikerül, és idővel ugyanúgy a csapat húzóemberévé válik, ahogy Salzburgban is.”
A büszke édesapa arról is kifejtette véleményét, vajon a lipcsei szerződés azt jelenti-e, hogy így fizetődött ki a sokórányi közösen végzett pluszmunka?
„Szó sincs róla – folytatta Szoboszlai Zsolt. – Azt már néhány évvel ezelőtt elmondhattuk, amikor Salzburgba igazolt. Az ugyanakkora lépést jelentett neki, mint most a Leipzig, viszont lényeges különbség, hogy immár több nagy csatával, válogatott és BL-mérkőzéssel a háta mögött vág neki az új kalandnak. Semmiképp sem válik hátrányára, ha lehúz néhány évet a Bundesligában, ám ahogy mondtam, a hosszú távú terveinkben nem ez a végállomás. Hogy féltem-e bármitől? Apaként és edzőként sem. Úgy neveltem, hogy semmitől se hátráljon meg, és mindig önbizalomtól duzzadva várja a kihívásokat. Bizonyította, hogy a nehéz feladatokat is képes megoldani, úgyhogy nincs miért féltenem.”
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.