UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2020-12-23 18:23

Megalakult a 2024-es olimpiai programban szereplő breaktánc hazai szövetsége

A frissen megalakult Magyar Breaktánc Szövetség mindenben támogatná azokat a fiatalokat, akik az olimpiai részvételt is ki szeretnék harcolni.

Hivatalosan is megalakult és 2021-ben az érdemi munkát is megkezdi a Magyar Breaktánc Szövetség, melynek legfőbb célja a fiatalok elkallódásának megelőzése a breaktánc sokoldalú kultúráján át – áll a szövetség közleményében.

Forrás: Magyar Breaktánc Szövetség
Forrás: Magyar Breaktánc Szövetség
Azt december elején jelentették be, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése alapján olimpiai szám lesz a break, és breaking néven már bekerült a 2024-es játékok programjába. Tóth Zoltán László, a Magyar Breaktánc Szövetség alapítója kihangsúlyozta: szervezetük nem az olimpia miatt alakult. „A szövetség létrehozása már 2008 óta tervben volt. A tevékenységünket sajnos megtépázta a válság, de örömmel jelentjük, hogy mostanra hivatalosan is bejegyzésre kerültünk. Szerencsés egybeesés, hogy olimpiai szám lett közben a breaktánc, ami azt bizonyítja, hogy mennyire látványos és fontos a sportág"  – mondta az alapító. – Örülünk annak, hogy ennyire sokoldalú a tánc, és egyre több kapu nyílik meg, egyben érdekes, hogy táncot sportként kezelnek. Azok, akik anno elkezdték ezt a táncot, azok életérzésnek, szabad kifejezési módnak élték meg, és ezt a mai napig fenntartják. Mindenben támogatni fogjuk azokat a fiatalokat, akik kihívást éreznek az olimpiai indulásban.” További korosztályos hírek TÁNCSPORTBAN a sportági aloldalunkon.