Az AC Milan magángépet küldött az ETO FC Győrben nevelkedő magyar-szerb kettős állampolgárságú 17 éves labdarúgóért, Kerkez Milosért, hogy aláírja szerződését a klub legendájával, jelenlegi technikai igazgatójával, Paolo Maldinivel.
Ahogyan arról hétfő este mi is beszámoltunk, az AC Milan szerződtette az ETO FC Győr 17 éves védőjét, Kerkez Milost. Az ifjú reménység szülővárosában, a Szabadkához közeli vajdasági településen, Újverbászon ismerkedett meg a futball alapjaival, majd az akkor első osztályú Hajduk Kula csapatába került, amelyben 14 éves koráig nevelkedett – írja az ETO hivatalos honlapja. Ezután a Rapid Wienben próbajátékon vett részt; több száz srác közül ketten kerültek a bécsi klub kötelékébe, közülük ő volt az egyik. Nem volt egy könnyű „eset”, emiatt nem sok időt töltött a Rapidban, s végül édesapja ajánlására, két esztendeje, a győri Fehér Miklós Akadémiába került.
Kerkez Milos Paolo Maldini társaságában aláírja a szerződését Fotó: eto.hu
Kerkez iránt januárban a Juventus is érdeklődött, ám végül az AC Milan lett a befutó. A Milan élő legendája, egyben technikai igazgatója, az egykori klasszis védő, Paolo Maldini szemelte ki. Nem véletlen, hogy az 52 esztendős olasz szakember társaságában mutatták be Olaszországban − miután magángéppel megérkezett Milánóba.
„Óriási lehetőséget kaptunk a sorstól azzal, hogy Milost maga Maldini invitálta a Milanba; kiemelve, hogy ilyen szintű játékos az olasz klub utánpótlásában, ezen a poszton nem található – nyilatkozta Kaposi Dániel, a játékos menedzsere az eto.hu-nak. – Azt is elmondták, hogy Milost a felnőttcsapat keretében veszik számításba, s a jelenleg is zajló szezonban úgy szeretnék felépíteni, hogy nyártól Theo Hernandez mellett ő legyen a másik balhátvéd az együttesben. Szóval van miért dolgozni, van kihívás...”
Kerkez köszönetet mondott győri edzőinek: „főleg Stark Péternek és Csató Sándornak tartozom hálával amiatt, mert eddig terelgették a pályafutásomat, és megtalálták nekem azt a posztot, amelyben a legtöbbre vihetem.Az ETO-ban jobb futballistává váltam, és benőtt a fejem lágya is. Kijelenthetem, az ETO lett a második családom, soha nem feledem, amit itt kaptam.”Kerkez az eto.hu kérdésére elárulta, ha egy nap úgy alakul, hogy felnőttválogatott lehet, a magyar csapatot részesítené előnyben a szerbbel szemben.
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.