UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2021-02-03 14:43

Vízilabda: ismét két utánpótláskorú játékost hívott meg Märcz Tamás az olimpiára készülő felnőttválogatott keretébe

Konarik Ákos és Vigvári Vendel ismét meghívót kapott a Märcz kapitánytól a tokiói olimpiára készülő felnőtt vízilabda-válogatott összetartására.

Huszonegy játékost – köztük két utánpótláskorút – hívott meg Märcz Tamás szövetségi kapitány az Európa-bajnoki címvédő vízilabda-válogatott februári edzőtáborába.

Vigvári Vendel ismét lehetőséget kap a felnőttválogatottban Fotó: Derencsényi István/MVLSZ
Vigvári Vendel ismét lehetőséget kap a felnőttválogatottban Fotó: Derencsényi István/MVLSZ
A Vigvári Vendelt és Konarik Ákost is a soraiban tudó együttes jövő vasárnaptól és február 20-ig hat közös edzésen vesz részt a szerb csapattal, az utolsó napon pedig hivatalos felkészülési mérkőzést is vív az olimpiai bajnoki címvédő együttessel. Ez lesz az újonnan átadott szegedi Tiszavirág Uszoda első összecsapása. „A tervekhez képest némileg változott a program, de a lényeg, hogy egy hetet együtt lehetünk. Egészségügyi okok és klubérdekek miatt módosult az időpont, végül február 14-én, Budapesten kezdünk, majd másnap Szegedre utazunk" – nyilatkozta a kapitány az MVLSZ honlapjának.

A vízilabda-válogatott februári kerete: Kapusok: Lévai Márton (OSC), Kardos Gergely (Doua, francia), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC) Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Baksa Benedek (Eger), Burián Gergely (OSC), Bátori Bence (Vasas), Erdélyi Balázs (OSC), Gyárfás Tamás (BVSC), Hárai Balázs (OSC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztán (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Sánta Dániel (Szeged), Sedlmayer Tamás (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.