Labdarúgás: „Egy vesztes meccs is lehet eredményes” – hasznos edzőtáboron van túl az U19-es válogatott
A márciusi Eb-selejtezőkre készülő U19-es válogatott közel másfél év után játszott újra nemzetközi mérkőzést; a szlovákok elleni egygólos vereségről, valamint a négynapos edzőtáborban tapasztaltakról Oross Márton szövetségi edzőt kérdeztük.
Az U21-es válogatott felkészülési mérkőzéseit nem beleszámolva több mint egy éve nem léptek pályára más nemzetek ellen a magyar utánpótlás-válogatottak. A héten viszont újraindult az élet: a 2002. január 1-je után született labdarúgókból álló U19-es együttesünk kedden a szlovákok ellen mérte fel, hol is tart jelenleg. Noha ezt a találkozót (0–1) és az NB II-es Csákvár elleni edzőmeccset (2–3) is az ellenfél nyerte meg, Oross Márton szövetségi edző szerint sokat léptek előre a fiatalok.
„A legnagyobb nehézség, amellyel nemcsak mi, hanem a többi ország is küzd, az, hogy a vírushelyzet miatt kevés lehetőségünk van nemzetközi mérkőzéseket játszani. Éppen ezért a szlovákok elleni találkozó értéke túlmutat az eredményen. Motivált magyar játékosokat láttam, akik főleg a második félidőben jó akciókat vezettek és ziccerig is eljutottak. A Csákvár elleni mérkőzés hasonlóan nagy iramú volt, és a gyerekek fejlődését szolgálta. Persze más rangot kap, ha egy válogatott klubcsapattal mérkőzik, de az U19-es bajnokságban szereplő kerettagoknak kifejezetten hasznos volt, hogy testközelből megtapasztalhatták az NB II-es szintet.”
A korosztályt tavaly októberben Preisinger Sándortól átvevő tréner amondó, a szakmai stáb legfőbb célja, hogy a felnőttfocira felkészítse a válogatott játékosait.

AZ U19-ES VÁLOGATOTT KERETE Kapusok: Auerbach Martin (Puskás Akadémia), Németh Márk (Újpest FC), Ruisz Barnabás (ETO FC Győr) Védők: Szabados Attila (ETO FC Győr), Dávid Zoltán (KBSC), Horváth Milán (Siófok), Debreceni Zalán (Haladás), Hosszú Zétény (Puskás Akadémia), Americo Pereira (ETO FC Győr), Kiss-Szemán Péter (Vasas), Katona Csongor (Vasas) Középpályások: Lehoczky Roland (MTK Budapest), Kapornai Bertalan (Vasas), Tóth Borisz (KBSC), Posztobányi Patrik (Csákvár), Kovács Barnabás (ZTE), Ominger Gergő (Puskás Akadémia) Támadók: Tóth Milán (Haladás), Vitális Milán (ETO FC Győr), Kállai Kevin (Haladás), Komáromi György (Puskás Akadémia), Szalay Szabolcs (ZTE), Farkas Balázs (ETO FC Győr), Kalmár Benedek (Puskás Akadémia), Molnár Rajmund (Benfica)
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.