UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vívás

2021-02-09 17:31

A tőröző Bagdány Albert általában eredményes, ha élvezi a vívást

„Fontos, hogy mindig élvezzem a vívást; ha ez sikerül, az általában a jó eredményt is hozza magával. Így akarok tenni jövőre, mert utolsóévesként mindenképpen aranyérmet szeretnék nyerni” − nyilatkozza honlapunknak a Szigetszentmiklósi TE 15 éves tőrözője, Bagdány Albert, aki a hazai kadétversenyeken egyetlen asszót sem veszített még a főtáblán ebben az évadban.

Szinte hihetetlenül jól teljesít a korosztályában, a kadétok között a Szigetszentmiklósi TE 15 esztendős tőrvívója, Bagdány Albert: négyből négy Magyar-kupa-fordulót megnyert, és saját bevallása szerint a csoportkörben sem veszített többet egy, maximum két asszónál. Mindezt elsőévesként érte el. „Jól kihasználtam a koronavírus-járvány okozta leállást, a tavaszi és a nyári felkészülésem egyaránt remekül sikerült. A juniorok között négy, míg a felnőttmezőnyben öt válogatóversenyen vettem részt: az U20-asok eseményein három ezüst, míg a legidősebbek viadalain egy bronzérmet szereztem. Nagyon pozitívan értékelem a történteket, hiszen olyan vívókat győztem le, akiket eddig még soha. Elkaptam a fonalat, és ezt nem csak annak köszönhetem, hogy fizikailag és technikailag magasabb szintre léptem, hanem annak is, hogy fejben egyaránt erősebb lettem; egyáltalán nem stresszelek rá arra, ha a nálam idősebbek ellen lépek pástra” − magyarázza Bagdány Albert.

Bagdány Albert (balról) a 16 közé jutott Porecben Forrás: EFC
Bagdány Albert (balról) a 16 közé jutott Porecben Forrás: EFC
Az ifjú reménység már a tavalyi, február végi poreci kadét Európa-bajnokságon is szerepelhetett. Úgy zárt a tizenegyedik helyen, hogy hivatalosan még nem minősült kadétkorúnak. Nem sokkal később kiderült, hogy a nemzetközi szövetség törli az áprilisra tervezett Salt Lake City-i utánpótlás-világbajnokságot. A fiatalok sokáig abban reménykedtek, hogy a 2021-es versenyeket nem lehetetleníti el a vírus − nemrégiben azonban arra is fény derült, hogy nem szerepelhetnek kontinenstornán az idén. „A tavalyi lehetett volna életem első vébéje. Nagyon fiatal voltam még, a tapasztalatszerzés lehetett volna a legfőbb célom. Persze örültem volna, ha átélem a világbajnokság hangulatát, de gyorsan túltettem magam rajta. Nem én veszítettem a legtöbbet a törlésével: Szemes Gergő például a korcsoport Eb-aranyérmeseként küzdhetett volna. Habár még mindig csak elsőéves vagyok, a kontinensviadal törlése már jobban fáj, szerintem ugyanis éremesélyesként indulhattam volna. Ezen kicsit többet rágódtam, de tudom, csak a folytatásra szabad gondolnom. Fontos, hogy mindig élvezzem a vívást; ha ez sikerül, az általában a jó eredményt egyaránt hozza magával. Így akarok tenni jövőre is, hiszen utolsóévesként mindenképpen aranyérmet szeretnék nyerni.” Albert ebben az évadban szerepel először a felnőttek között. Úgy véli, rengeteget tanul a legjobb hazai versenyzőktől. „Természetesen a kadétversenyek élveztek prioritást, de ideje volt részt venni a nagyok viadalain is. Ők jóval erősebbek, gyorsabbak és tapasztaltabbak nálam, megmutatkozik a különbség. Szerintem a koromhoz képest jól szerepelek. Külön öröm, hogy immár a felnőttválogatott keretedzésein egyaránt dolgozhatok, amelyeken mindenki nagyon segítőkész, sokat tanulok. A megszerzett tapasztalat jól jöhet az idei utánpótlásvébén, már amennyiben megrendezik azt... Ha minden a terveim szerint halad, akkor a legjobb nyolc vagy akár négy közé is bejuthatok.” További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.