UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2021-02-09 13:01

Vízilabda: a női Euroligában is kitettek magukért a fiatalok

A négy napon át tartó női vízilabda Euroliga kvalifikációs tornáin is több utánpótláskorú játékos bizonyított.

A múlt héten csütörtöktől vasárnapig négy magyar női vízilabdacsapat volt érdekelt az Euroliga kvalifikációs tornáin. Az UVSE Budapesten, a Dunaújváros és a Ferencváros Veronában, a BVSC-Zugló pedig Rómában próbálta meg kiharcolni a negyeddöntőbe jutást. A legjobb nyolc közé kerülés végül két magyar együttesnek sikerült. Az A csoportban az UVSE 3 győzelemmel és 1 döntetlennel végzett az élen, míg az egyedüliként háromcsapatos D-ben a Dunaújváros lett a második – így továbbjutott. A B csoportban az FTC a harmadik, a C-ben a BVSC a negyedik helyen búcsúzott a sorozattól.

A 16 éves Szegedi Panni 3 gólt szerzett az Euroliga selejtezőjében Fotó: UVSE/Varga Jennifer
A 16 éves Szegedi Panni 3 gólt szerzett az Euroliga selejtezőjében Fotó: UVSE/Varga Jennifer
A mérkőzéseken jó néhány utánpótláskorú játékosnak is bizalmat szavaztak a vezetőedzők, többen most debütáltak a nemzetközi kupában. A Benczur Márton irányította UVSE-ben a 2001-es születésű, azaz a még juniorválogatottban is érdekelt játékosokat is beleszámítva nyolc fiatal kapott lehetőséget. A tinédzserek pedig úgy vették ki a részüket a sikerből, ahogyan az ob I-ben már megszokhattuk tőlük. A spanyol St. Andreu együttesét 20–5-re győzték le a lilák. A Baksa Vanda, Peresztegi-Nagy Kinga, Telek Dorottya 2001-es születésű trió mindjárt hat góllal segítette a gárdát, és a 16 éves Aubéli Tekla is góllal mutatkozott be az Euroligában. A folytatásban is kitettek magukért a fiatalok, Dávid Cila és Forgács Lili a mezőnyben segített, Kakas Krisztina a kapuban tett sokat az eredményességért. Az olasz Ekipe Orizzonte elleni 8–8-as döntetlen a harmadik fordulóban már a továbbjutást jelentette az UVSE-nek. A 2004-ben született Szegedi Panni élete első nemzetközi kupameccsén rögtön két gólt rámolt be az olasz válogatott kapusának, aztán a Lille ellen is betalált ötméteresből. A Mihók Attila vezette Dunaújváros a spanyol Sabadell ellen veszített, a görög Vouliagmenivel szemben nyert, ez elég volt a továbbjutáshoz a többiekkel ellentétben nem öt, hanem háromcsapatos csoportban. A DFVE-ben ezúttal is a két juniorválogatott-kerettag, Pál Réka és Szabó Nikolett képviselte a fiatalokat. Az FTC-ben Petik Panna, Pőcze Panna, Valentin Kamilla és a kapus Neszmély Boglárka élvezte Béres Gergely vezetőedző bizalmát. Petik a spanyol CN Mataro, Pőcze és Valentin az orosz Kinef Kirishi ellen talált a kapuba. Az Euroliga harmadik 2004-es születésű magyar játékosa a Petrovics Mátyás irányította BVSC-ben, az idősebbek között szépen helytálló Fekete Flóra lett, és szokás szerint ott voltak a kék-sárgák felnőttkeretében az Alaksza-ikrek is: Dóra és Noémi is egy-egy gólt szerzett a sorozatban. A negyeddöntőben az UVSE a spanyol Mataro csapatával, a Dunaújváros a SIS Romával találkozik február 27-én. A visszavágókat március 13-án rendezik.

NŐI VÍZILABDA EUROLIGA, SELEJTEZŐ A csoport 1. UVSE 10, 2. Uralochka 9, 3. Orizzonte 7, 4. Lille 3, 5. Sant Andreu 0 B csoport 1. Kirishi 12, 2. Mataro 9, 3. FTC 6, 4. Mediterrani 3, 5. Verona 0 C csoport 1. Roma 10, Olympiakos 9, 3. Padova 7, 4. BVSC 3, 5. Lille 0 D csoport 1. Sabadell 4, 2. Dunaújváros 3, 3. Vouliagmeni 1

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.