UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2021-02-15 15:49

Tizenhét országos csúccsal indítottak az ifjú súlyemelők

Soha rosszabb évkezdést! – rögzíthetjük a magyar súlyemelés hagyományos erőfelmérője, a Baczakó-emlékverseny hétvégi történései nyomán. A néhai olimpiai bajnokunk tiszteletére életre hívott és rendre az esztendő elején tartandó viadal 2021-ben sem maradt el, sőt a koronavírus-járvány közepette is példamutatóan jól sikerült, ráadásul több kiváló eredményt hozott, miközben jó néhány tizenéves sportoló is remekelt.

Az idei esztendő első kiemelt súlyemelő-eseménye, a Baczakó Péter-emlékverseny megrendezése pandémiás világunkban már önmagában bátorságra valló tett volt a rendezők – a BKV Előre SC és a hazai szövetség, az MSSZ – részéről, az pedig további elismerésért kiált, hogy a viadalon egy híján másfél tucat országos csúcs született, méghozzá az utánpótlást képviselők jóvoltából.

Ehrlich Panka fejlődése töretlen Forrás: mssz.hu
Ehrlich Panka fejlődése töretlen Forrás: mssz.hu
Közülük a legjobbakat még az sem zavarta meg, hogy a vírushelyzet miatt a szájmaszk használata kötelező volt, azt csak pódiumra lépésük idejére vehették le. Négyen a  korántsem optimális körülmények között is valósággal parádéztak, s nem csupán udvariasságból kezdjük az érdemdús kvartett teljesítményéről szóló beszámolónkat egy ifjú hölggyel, az alig 13 éves Ehrlich Pankával. Az Oroszlány Városi Súlyemelő és Erőemelő Egyesületben (OVSEE) Likerecz Attila irányításával pallérozódó Panka a serdülők 59 kilós kategóriájában nem kevesebb, mint nyolc korosztályos magyar rekordot állított fel. Még pontosabbak vagyunk, ha azt írjuk: saját eddigi legjobbjait javította tovább, szakításban és összetettben három-három, lökésben pedig két alkalommal. Nem mellesleg hat remek gyakorlattal jutott el a 135 kg-os összeredményig, fogásnemenként 62, illetve 73 kilóig menetelve. A 2019 után 2020-ban is az év legjobb magyar súlyemelőjének választott, s még mindig csak 17 esztendős Fekécs Szilárd szintén pazar produkcióval állt elő. A Békési Torna Egyletben Balog János keze alatt fejlődő tehetség öt országos csúcsot emelt, persze ő is saját eddigi legjobbjain módosított. Az ifjúságiak 81 kilós súlycsoportjában Fekécs úgy lett első, hogy szakításban 123, lökésben 155, így összetettben 278 kg-ig jutott. Szilárd – az eredményt a világcsúcshoz viszonyító számítás, az úgynevezett Robi-pont alapján – az abszolút sorrendben, két felnőtt emelő mögött a harmadik helyet érdemelte ki. Hallatott magáról a kecskeméti Árva Cintia, Bálint Csaba juniorkorú tanítványa is, aki háromszor javította meg saját rekordját az 59 kilósok mezőnyében. Az ifjúsági olimpiát is megjárt talentum szakításban 73, lökésben 94, összetettben 167 kg-ot ért el. Összeredménye a nők abszolút sorrendjében második helyet ért. A másik oroszlányi klub, az OVSK 16 éves emelője, a 71 kg-ban versenyző Szalai Lili az első fogásnemben ugyan a 77 kilós kezdősúlyán ragadt, utána azonban ő is bizonyított: Bagócs János nevelése a 97 kilót kilökve – ezzel országos csúcsán egykilónyit javítva – összetettben 174 kilogrammal lett emlékverseny-győztes.

A BACZAKÓ-EMLÉKVERSENY UTÁNPÓTLÁSKORÚ GYŐZTESEI Fiúk. Serdülők. 61 kg: Bunász Gábor (REAC) 156 (70, 86). 73 kg: Lepkó Bence (REAC) 198 (91, 107). Plusz 96 kg: Sikos Dávid (OVSK) 203 (90, 113). Ifjúságiak. 61 kg: Pacsuta Gergő (KVSE) 180 (80,100). 67 kg: Újvári Lajos (Testvériség SE) 210 (95, 115). 73 kg: Stavarsz Ádám (Tatabányai SC) 211 (96, 115). 81 kg: Fekécs Szilárd (Békési TE) 278 (123, 155). 102 kg: Beleznai Gábor (MAFC) 230 (100, 130). Juniorok. 55 kg: Farkas János Richárd (Ireg SSZSE) 145 (65, 80). 67 kg: Huber Bence (OVSK) 196 (89, 107). 73 kg: Nida Zalán Örs (Baranyai SE) 230 (105, 125). 81 kg: Féderer Benjámin (KVSE) 255 (115, 140). 89 kg: Réti Márton (Tiszaúj SC) 226 (100, 126). 109 kg: Lucz Levente (OVSEE) 280 (130, 150). Plusz 109 kg: Ruzsányi Dávid (BKV Előre) 235 (103, 132). Leányok. Serdülők. 59 kg: Ehrlich Panka (OVSEE) 135 kg (szakítás 62 kg, lökés 73 kg). 76 kg: Fábián Léna (Szerencs) 115 (50, 65). Ifjúságiak. 49 kg: Eszenyi Fanni (OVSEE) 111 (46, 65). 71 kg: Szalai Lili (OVSK) 174 (77, 97). 76 kg: Székely Alexandra (KTE) 131 (58, 73). Plusz 81 kg: Mikhel Eszter (OVSK) 176 (78, 98).  Juniorok. 55 kg: Bódis Lili (Tatabányai SC) 116 (47, 69) 59 kg: Árva Cintia (KTE) 167 (73, 94). 64 kg: Illés Dóra Lilla (BKV Előre) 141 (65, 76). 87 kg: Boros Viktória (Haladás VSE) 195 (85, 110). Plusz 87 kg: Sándor Panka Judit (KTE) 129 (58, 71).

További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.