Labdarúgás: négy forduló óta ezer perc feletti játékidőt kapnak a 21 év alatti magyarok az NB I-ben
Az NB I 21. fordulójában, nyolc együttesben tizenöten összesen 1080 percet töltöttek a pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar fiatalok közül.
Ha posztok szerint nem is jönne ki egy komplett kezdőcsapat azon fiatalokból, akik végig a pályán szemlélhették a 21. forduló történéseit az NB I-ben, számszakilag mégis fel tudunk mutatni tizenegy magyar labdarúgót, akiknek az irányába szüntelen a vezetőedzői bizalom. A Honvéd ellen vívott kiesési rangadót megnyerő Budafoki MTE együttesében rögtön négyen is elmondhatták magukról a 2000. január 1-jén vagy az után született reménységek közül, hogy végigjátszották a találkozót. A Puskás-díjas Zsóri Dániel (20), illetve a télen kölcsönvett Csonka András (20), Zeke Márió (20) duó mellett ezúttal Huszti András (20) is a maximális 90 perccel növelte évadbeli statisztikáját, míg a tabellán utolsó előtti helyen szerénykedő kispestieknél ismét csak Szendrei Norbert (20) mutathatta meg képességeit. Az őszi szezonhoz képest tavasszal a Honvédban estek vissza legerőteljesebben az U20-as magyar játékpercek. Ráadásul a Budafok ellen a már említett, amúgy stabil alapembernek számító Szendreinek sem jött ki a lépés: a második felvonás elején a testével egy kapufáról kipattanó labdát a saját kapujába juttatott.

AZ U20-AS MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 21. FORDULÓJÁBAN Csapatonként Budafok: 90+90+90+90=360 perc MTK: 90+90+90+14=284 Bp. Honvéd: 90 Paks: 90 PAFC: 90 Újpest: 90 ZTE: 46+7=53 Kisvárda: 23 Játékosonként Zsóri Dániel (Budafok): 90 perc Huszti András (Budafok): 90 Csonka András (Budafok): 90 Zeke Márió (Budafok): 90 Mezei Szabolcs (MTK): 90 Schön Szabolcs (MTK): 90 Kata Mihály (MTK): 90 Szendrei Norbert (Bp. Honvéd): 90 Tamás Olivér (Paks): 90 Kiss Tamás (PAFC): 90 Csongvai Áron (Újpest): 90 Szánthó Regő (ZTE): 46 Kovácsréti Márk (Kisvárda): 23 Varju Benedek (MTK): 14 Németh Erik (ZTE): 7 Összesen: 1080 perc
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.