UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Úszás

2021-02-18 17:59

Úszás: Sós Csaba az idén átlagos szereplést vár az utánpótlástól, mert nincs minden évben aranygeneráció

Visszatekintettünk az előző évre, latolgattuk a fiatalok olimpiai esélyeit és természetesen szóba kerültek az idei korosztályos világversenyek is. Az úszóválogatott szövetségi kapitányát, dr. Sós Csabát kérdeztük.

Majdnem mindent elsöpört a koronavírus-járvány 2020-ban. Az úszóutánpótlásnak csak az év végi országos bajnokságok maradtak, a sokak számára utolsó lehetőséget jelentő júliusi, aberdeeni Európa-bajnokságot törölte a naptárából a nemzetközi szövetség.

Sós Csaba szerint a nagy nemzeteknél sincs minden évben aranygeneráció Forrás: MÚSZ
Sós Csaba szerint a nagy nemzeteknél sincs minden évben aranygeneráció Forrás: MÚSZ
Ráadásul a tavasszal az uszodák nagy része bezárt, így a legfiatalabbaknak az edzéslehetőség sem volt feltétlenül biztosított. Az úszótréningeket pedig néhány más sportág foglalkozásaival ellentétben, lehetetlen otthon végezni. „Nehéz volt, mert az első hullám alatt a fiatalok közül is csak a legjobbaknak lehetett biztosítani az edzéslehetőséget – nyilatkozta dr. Sós Csaba az Utánpótlássportnak. – Erre rátett egy lapáttal, hogy elmaradt az egyetlen világverseny, a junior Európa-bajnokság. Az utolsó éves ifjúságiaknak így ez kimaradt az életükből, őket érintette a leghátrányosabban a rendhagyó szituáció.” Az egyetlen tavalyi országos utánpótlásversenyt, az ifjúsági és serdülő ob-t a Tüske Uszodában tartották meg. A kapitány szerint öröm volt nézni, ami ott történt, pezsgett a víz. Az idén lényegesebb több feladat vár a versenyzőkre: az első számú utánpótlásversenyző, Kós Hubert akár a budapesti felnőtt Eb-n, az olimpián, valamint a junior Eb-n (a kontinensviadalnak még nincs helyszíne) és a kazanyi junior-világbajnokságon is érdekelt lehet, feltéve, ha bevállalja mind a négyet.
Kós Hubert nem fog unatkozni az idén Forrás: MÚSZ
Kós Hubert nem fog unatkozni az idén Forrás: MÚSZ
Sőt mellette a 2020 végén kiöregedett két versenyző, Zombori Gáborn és Mihályvári-Farkas Viktória is ott lehet Tokióban. „Mindketten olimpiai A-szintesek, így természetesen van esélyük a részvételre. Zombori úgy tűnik, hogy fix olimpiai induló, mert első helyen áll 400 m gyorson. Most az a nehéz időszak vár rájuk, hogy az előző évben még ifik voltak, most pedig már a felnőttek között kellene helytállni, de ahogyan a többiek, úgy ők is meg fogják oldani. Az ő szempontjukból ígéretes lehet, hogy nem csak egy számban képesek kiemelkedő teljesítményre.” Az idei korosztályos világversenyeken nem várható az a fajta elsöprő szereplés, ami a Milák, Németh, Késely féle aranygenerációhoz fűződik. Ezúttal az átlagos, jó szereplés reális. „Az, amit a szokásos időszakban szoktunk hozni. Vannak kiugró generációk: ilyen volt az a társaság, amely most készül az utolsó olimpiájára (Hosszú, Jakabos, Verrasztó testvérek), vagy a Milák, Németh, Késely fémjelezte alakulat. Ilyen azért nincs minden évben még a nagy nemzeteknél sem. A junior-világbajnokságon érmeket várok, az Európa-bajnokságon szintén, csak közte mindenképpen arannyal.” További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.