UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vívás

2021-02-18 12:39

Vívás: mintegy 90 sportoló és 4 edző távozott a Törekvésből az NKE SE-be

A Törekvés SE tőrvívószakosztályából január végén négy edző és csaknem kilencven sportoló távozott az NKE SE vívóegyesületébe; mindkét felet megkérdeztük a történtekről.

Tavaly, december elején a Törekvés SE tőrvívószakosztályának négy mestere közölte a vezetőséggel, távozik, és másik klubba igazol. A junior fiú tőrválogatott vezetőedzőjével, Mazzá Lorenzóval az élen a Törekvésből mintegy 90 sportoló szerződött az NKE SE vívószakosztályába.

Január végén megalakult az NKE SE vívószakosztálya
Január végén megalakult az NKE SE vívószakosztálya
„Január végén vált hivatalossá az odébállásunk − ekkor fizettük ki az átigazolási és nevelési díjakat a Törekvésnek. Sportolóink közül hatvannyolcan igazoltak, nagyjából húszan teljesen kezdők még – így Mazzá Lorenzo vezetőedző. – Velem együtt Horváth Mária, Szalai Szonja és Turi Gergő jött, mindahányan remek mesterek. A tőr mellett párbajtőrvívást is oktatunk, utóbbi képzés az előbbi alapjaira épül. Két teremben dolgozunk, a nagyobban tíz, míg a kisebben négy páston edzhetünk. Szerencsére gördülékenyen alakult minden, az egyetem rendkívül gyorsan reagált a változásokra. Sokat köszönhetünk az intézménynek és Bartóki-Gönczy Balázs szakosztályvezetőnek.” Természetesen kíváncsiak voltunk arra, miként élte meg a másik oldal a kettészakadást – a Törekvés SE társalapítóját és mesteredzőjét, Beliczay Sándort kérdeztük a történtekről. „A részletekbe nincs értelme belemenni, de azt elárulhatom, hogy régóta zajló konfliktus folyt a maradó és a távozó edzők között – így Beliczay Sándor. – A megfelelő kommunikáció hiánya miatt a problémákat hosszú ideje nem tudtuk megoldani, szóval a lehető legjobb döntést hozták azzal, hogy távoztak. Arról nem is beszélve; az egyesületünk olyannyira kinőtte magát, hogy a kellő anyagi hátteret sem tudtuk biztosítani, de ily módon ezen sem kell tovább rágódnunk. Noha sok gyerek átigazolt, a legjobbak nálunk maradtak. A távozó versenyzőkre építhetik a szakosztályukat, és ezzel nincs is probléma, vívásban azt tartom egészségesnek, ha a sportoló a mesterével megy. Még magasabb szakmai munkát ígérhetünk azoknak a fiataloknak, akik maradtak, lévén, hogy a termünk immár nincs csordultig tele. Mi folytatjuk a húsz éve zajló eredményes munkát, nekik pedig őszintén azt kívánom, építsenek fel a miénkhez hasonlóan sikeres klubot. Ez nem egyszerű feladat, a páston úgy is eldől, ki, mire képest.” Mazzá Lorenzo hálás mindazért, amit a Törekvésben kapott: „köszönettel tartozom Beliczay Sándornak és a klubnak azért, hogy megadta azt a lehetőséget, amellyel élni tudtam. Gyakorlatilag mindent ott tanultam, de tovább kellett lépnünk.” De hogyan képzeli el a vezetőedző öt év múlva az NKE SE-t? „Bővülni szeretnénk, pályázunk a harmadik teremre is – persze ennek megvalósulása nagyban függ az eredményektől és a létszámtól. Örülnénk, ha a kezdőcsoporthoz még húsz gyerek csatlakozna, és arra törekszünk, hogy a párbajtőrvívás is kellő figyelmet kapjon.” További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.