UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2021-02-23 08:46

Labdarúgás: négy forduló óta először csúszott 1000 perc alá a 21 év alattiak játékideje az NB I-ben

Az NB I 22. fordulójában, hét együttesben tizennégyen összesen 846 percet töltöttek a pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar fiatalok közül.

Az előző fordulókhoz képest éles váltás figyelhető meg a 21 év alatti magyar fiatalok játékperceiben. Jóllehet, ez a legkevésbé sem az MTK Budapest együttesére vonatkozik, hiszen a kék-fehérek a Mezőkövesd ellen is bevetették a két húszéves Szabolcsot, Schönt és Mezeit, továbbá Varju Benedeket (19) és a csupán 2002-es születésű, mégis alapembernek számító Kata Mihályt (18). Sőt, a tavaszi szezon során először a 17 esztendős középpályásnak, Biben Barnabásnak is lehetőséget szavazott Michael Boris. De fiatalok ide vagy oda, a forduló egyik legkevésbé élvezhető mérkőzésén az utánpótláskorú magyar játékosokat – szokás szerint – nyomokban sem tartalmazó Mezőkövesd éppen ugyanannyit tett le az asztalra, így gólnélküli döntetlennel távoztak a felek.

Szánthó Regő (kékben) fontos gólt lőtt az Újpest ellen Forrás: ZTE
Szánthó Regő (kékben) fontos gólt lőtt az Újpest ellen Forrás: ZTE
Noha nem Pintér Attila csapatában bízunk mostanság a 21 év alatti hazai reménységek szereplésében, adódik a kérdés, hogy akkor hol játszottak a megszokottnál kevesebbet, elvégre a 18. forduló óta először nem lépte át az ezres határt a fiatalok percmutatója. A válasz egyik részét Budafokon érdemes keresni. Csizmadia Csaba a Puskás Akadémia ellen Zeke Máriót (20), Zsóri Dánielt (20) és Csonka Andrást (20) is kezdette, de csak utóbbi ragadt a gyepen a teljes mérkőzésen, előbbi két játékost már a szünetben lecserélte. Ellenben örömteli hír, hogy három forduló után ismét szerepet kapott az őszi idény során a csapat életében meghatározó szerepet betöltő Skribek Alen (19). A felcsútiaknál lassan hozzászokhatunk, hogy jelenleg a húszéves Kiss Tamás az egyetlen 2000. január 1-jén vagy az után született magyar fiatal, akiben Hornyák Zsolt bízik. Benne viszont nagyon, elvégre a percmutatóját tekintve U20-as ranglistavezető támadó újabb bajnokin bizonyíthatott az elejétől a végéig. A többi együttesben némiképp kisebb szerep hárult a hazai reménységekre, bár a Zalaegerszeggel az Újpest ellen kiesési rangadót nyerő és a meccsen gólt szerző Szánthó Regőre (20) azért nem lehet panaszunk. A Ferencvárostól kölcsönvett U21-es válogatott szélső remek összecsapást tudhat maga mögött, már a hatodik gólját lőtte az aktuális bajnoki évadban. A lilák kezdőjében Csongvai Áron bő egy órát töltött a pályán. A Budapest Honvéd új vezetőedzője, Horváth Ferenc egy hatfordulós sorozatnak vetett véget azzal, hogy nem jelölte a kezdőcsapatba a húszéves Szendrei Norbertet, aki most „csak” 21 percet játszott a Ferencváros ellen. Nála még kevesebb ideje volt a kisvárdai Kovácsréti Márknak (20), igaz, ő legalább elmondhatja magáról, hogy a legutóbbi nyolc fordulóban mindig pályára lépett. Mint említettük, Mezőkövesden a 12-ből egyedüli klubként egyetlen percet sem kaptak eddig a korosztályos fiatalok a 2020/21-es évadban.

AZ U20-AS MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 22. FORDULÓJÁBAN Csapatonként MTK: 90+90+90+77+13=360 perc Budafok: 90+46+46+28=210 PAFC: 90 ZTE: 82 Újpest: 66 Bp. Honvéd: 21 Kisvárda: 17 Játékosonként Schön Szabolcs (MTK): 90 perc Kata Mihály (MTK): 90 Varju Benedek (MTK): 90 Csonka András (Budafok): 90 Kiss Tamás (PAFC): 90 Szánthó Regő (ZTE): 82 Mezei Szabolcs (MTK): 77 Csongvai Áron (Újpest): 66 Zsóri Dániel (Budafok): 46 Zeke Márió (Budafok): 46 Skribek Alen (Budafok): 28 Szendrei Norbert (Bp. Honvéd): 21 Kovácsréti Márk (Kisvárda): 17 Biben Barnabás (MTK): 13 Összesen: 846 perc

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.