Jégkorong: Halász Béni és Keresztes Levente továbbra is topformában játszik a tengerentúlon
UP-info
Folytatták remek szereplésüket utánpótláskorú légiósaink az egyesült államokbeli NAHL-ben: Keresztes Levente két gólpasszal vezette győzelemre csapatát, Halász Bénitől viszont 37 védett lövés is kevés volt a sikerhez.
Keresztes Levente ezúttal két gólpasszal segítette a New Jersey-t az NAHL-ben Forrás: New Jersey Titans
A korosztályos válogatott csatárral, Keresztes Leventével felálló New Jersey Titans sorozatban másodszor is legyőzte a Johnstown Tomahawks gárdáját: ezúttal szétlövéssel nyert az együttes az együttes 4–3-ra, a 19 éves magyar légiós a második és harmadik gólnál is asszisztot jegyzett, így pedig már 4+14 pontos mérleggel áll huszonhárom találkozó után.
A New Mexico Ice Wolves Halász Bénivel a gólvonalon állt ki az Amarillo Bulls ellen. A 19 éves magyar kapus már sokadszorra nyújtott kiemelkedőt az NAHL-ben: 39 lövésből 37-et hárított, azaz közel 95%-os mutatóval védett, ám ez is kevés volt a sikerhez, 2–1-re kapott ki a New Mexico.
A vasárnapi mérkőzéseket követően a New Jersey a Keleti divízió harmadik helyén áll, míg a New Mexico az ötödik helyen tanyázik a Déli csoportban.
További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.