Bár az akrobatikus torna viszonylag fiatal sportág, a népszerűsége az utóbbi időben jelentősen nőtt. Az ország legtöbb nagyvárosában alakultak szakosztályok, az igazolt versenyzők száma folyamatosan bővül. Pontosabban bővült, a koronavírus-járvány kitöréséig. A jelenlegi helyzetről, a rövid távú célokról Vincze Gábor szakágvezetőt kérdeztük.
„Valóban, a vírust megelőzően pozitív tendenciákat tapasztaltunk, mostanra azonban érzékelhető némi visszaesés. De a helyzet még nem drámai – kezdte összefoglalóját a szakember. – Akadnak olyanok, akik abbahagyták a versenysportot, de azt nehéz megmondani, hogy közülük kik azok, akik biztosan a pandémia miatt hagytak fel az akrobatikus tornával. Sokan csak az érettségiig űzik ezt a sportágat, így az utolsó néhány hónapra ezeknek a fiataloknak már nem maradt motivációjuk, hiszen nem rendezhettünk versenyeket.”Vb-re és Eb-re készülnek a fiatalok az idén Forrás: erdmost.hu
A viadalok a tavalyi év első hónapjaiban gyakorlatilag teljesen elmaradtak, de az esztendő második felében már megtarthatták azokat. Az idén a Balance-kupa lesz az első pontszerző verseny.
„Négy pontszerző viadalt írtunk ki, ezek eredményei alapján lehet kvalifikálni az országos bajnokságra, amelyet május 22-én rendezünk.”
Tavaly a világbajnokságot is törölték, így a tervek szerint 2021-ben két világeseménnyel is számolhatnak a sportolók. Igaz, Vincze szerint a bizonytalanság továbbra is nagy, a vb időpontját például nemrégiben újra eltolták, ezúttal két héttel. Ezt az eseményt Genfben, míg az októberi Eb-t Pesaróban tartják. A szakágvezető szerint kulcsfontosságú lenne a két verseny megtartása.
Kíváncsiak voltunk arra, mit várhatunk a magyar versenyzőktől a világversenyeken.
„A felnőtt mezőnyben reális elvárás a női hármasunktól a döntőbe jutás. Az utánpótlás korosztályokban két vegyespárosunk és két hármasunk is részvételét tervezzük, és azt gondolom, ezek az egységeink is bekerülhetnek a fináléba.”
További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.