UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2021-03-12 09:00

Öttusa: Kovács Eszter a junior-vb-re nyerné vissza a csúcsformáját

Az UTE 19 éves juniorbajnok öttusázója, Kovács Eszter kisebb, de a vártnál hosszabban tartó sérülés után tért vissza nemrégiben a versenyzéshez.

A tavalyi év végére remek formába került az UTE 19 éves öttusázója, Kovács Eszter, aki előbb az októberi felnőtt országos bajnokságon a hetedikként végzett, majd egy hónappal később kiegyensúlyozott teljesítményt mutatva megnyerte a junior ob-t, amely egyben a korosztály első válogatóversenyének is minősült az idei világversenyekre. (Azon a viadalon az akkor még KSI színekben induló, de időközben csapattársává vált, a napokban a Peridot magyar nyílt fedett pályás versenyen győztes Gulyás Michelle-t előzte meg.)

Kovács Eszter kisebb kihagyás után versenyzett újra a fedett pályás ob-n Fotó: Buza Virág/MÖSZ
Kovács Eszter kisebb kihagyás után versenyzett újra a fedett pályás ob-n Fotó: Buza Virág/MÖSZ
Hogy eloszlassa a kételyeket, decemberben a második válogatón sem talált legyőzőre, a már idénre csúszott harmadikat pedig lábsérülés miatt kihagyta. Ezzel együtt biztossá vált a helye az egyiptomi junior-világbajnokságra készülő nemzeti csapatban, ám az eseményt az év elején februárról júliusra halasztotta a nemzetközi szövetség, így még addig újabb hazai válogatókat rendeznek. Ráadásul a vb előtt Svájc ad otthont a juniorok Európa-bajnokságának. Eszter két hete, december után versenyzett újra a nevezői lista alapján kisebb világkupával is felérő Peridot viadalon, és végzett a döntő 32. helyén. A körülményeket figyelembe véve ez az eredmény is dicséretet érdemel.
Kovács Eszter a junior-vb-n alakítana nagyot  Fotó: Buza Virág/MÖSZ
Kovács Eszter a junior-vb-n alakítana nagyot Fotó: Buza Virág/MÖSZ
„Nagy szám volt, hogy sikerült bekerülnöm a döntőbe, mert a verseny előtt szinte semmit nem edzettem a lábsérülésem miatt – mondja. – Ugyanaz volt a probléma, mint januárban. Miután kihagytam a juniorválogatót, tovább készültem, de a kisebb pihenésnek nem lett meg az eredménye, és nem szűnt a fájdalom. A legutóbbi verseny előtt sem futni, sem vívni nem tudtam, ez a két szám pedig igen fontos. Elsősorban nem magam miatt indultam el, hanem azért, hogy segítsem a Gulyás Michelle-el és Tóth Dorkával alkotott csapatunkat. Összességében azért jó volt versenyezni.” Bár a sérülés sosem jön jókor, és Eszter lendületét meg is törte a kisebb kihagyás, később nagyobb fejtörést okozhatott volna a probléma, hiszen május közepén jön a junior országos bajnokság. „A junior ob megint válogató lesz az idei korosztályos világ-, és Európa-bajnokságra. Igyekszem addig minél jobb formába kerülni, jelenleg az edzéseken a víváson és a hosszabb, alapozó jellegű futáson van a hangsúly. A cél az, hogy kvalifikáljam magam a junior-világbajnokságra, és ha megrendezik, én pedig ott leszek, akkor persze, hogy nyerni szeretnék!” További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.