UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2021-03-18 18:59

Röplabda: kiemelkedő teljesítményt nyújt az utánpótláskorú Ratkai Panna az Extraligáért küzdő Gödöllőben

Felnőtteket megszégyenítő statisztikai mutatókat produkál a Gödöllői RC 18 éves röplabdázója Ratkai Panna a második vonalat jelentő NB I-ben.

A gödöllői röplabdázó, Ratkai Panna nagyon fiatalon, már 16 évesen bemutatkozhatott a felnőttek között. Akkor persze még csak epizodista volt, mostanra azonban kulcsfontosságú szereplőjévé vált az Extraligába jutásért küzdő Gödöllőnek. A mostanra klasszissá érett Ratkai pályafutásának indulása korántsem mondható tipikusnak. „Nagyon későn, csak 13-14 évesen kezdtem el röplabdázni. Azt megelőzően atletizáltam hat évig. Távolugrásban és gátfutásban versenyeztem, de egy sérülés közbeszólt, így azt abba kellett hagynom. Ekkor találtam rá a röplabdára. – kezdte az Utánpótlássport-nak Ratkai. – Az atlétikában elsajátított képességeknek, illetve a jó labdaérzékemnek köszönhetően igencsak gyorsan fejlődtem, és 16 évesen már a felnőttmezőnyben is pályára léphettem.”

Ratkai Panna (18) vezérletével küzd a Gödöllő az Extraligába jutásért Forrás: Magyar Röplabda Szövetség
Ratkai Panna (18) vezérletével küzd a Gödöllő az Extraligába jutásért Forrás: Magyar Röplabda Szövetség
A nem mindennapi pályaívet leíró fiatal immár a felnőttélvonal legjobbjai között tartják számon. A gödöllőiek Debrecen elleni, februári győztes találkozóján szerzett 28 pontjára pedig az egész „szakma” felkapta a fejét. Az NB I alapszakaszát a harmadik helyén záró Pest megyeiek reménysége – legjobb magyarként – harmadikként végzett a szélső ütők posztonkénti rangsorában ebben a periódusban. Ezenkívül az ő nevéhez fűződik a második legtöbb ász, továbbá a pontszerzők listáján is a legjobb ötbe került. „Visszajelzés gyanánt minden meccs után át szoktam nézni a statisztikákat, mert összeségében jól leírja a teljesítményemet, de önmagukban a számok nem feltétlenül adnak reális képet. A támadásban nyújtott teljesítményem mellett azért még van hova fejlődnöm. A nyitásfogadásomon sokat kell még javítanom; ebben a játékelemben mindenképpen előre kell lépnem a közeljövőben.” Rövid időre visszanyúló röplabdás karrierje alatt a korosztályos válogatottakban is meghatározó szerepet játszott. A 2018-as maribori MEVZA-tornán bronzérmet szerző ifjúsági válogatott sikeréből kulcsjátékosként vette ki a részét. Gödöllői edzője, Szalay Attila úgy véli, a reménység előmenetelésnek fő oka, hogy a fizikai paraméterei mellett fejben is rendkívül erős.
Az NBI álomcsapatának második sorába is beválasztották Pannát Forrás: Magyar Röplabda Szövetség
Az NBI álomcsapatának második sorába is beválasztották Pannát Forrás: Magyar Röplabda Szövetség
„Panni mostanra biztos pontjává vált csapatunknak. Nagyon jók az adottságai az atlétikában szerzett alapoknak köszönhetően, miközben példás a mentalitása. Jól viseli a rá rakott terheket, remekül él a megkapott lehetőségekkel. Annak ellenére, hogy későn kezdett el röplabdázni, rohamléptekben, töretlenül fejlődik.” A szakember igazi csapatembernek tartja Ratkait, akire a kiélezett szituációkban is lehet számítani. „Szeretnek vele a társak együtt játszani, valódi vezéregyéniségként viselkedik a pályán és azon kívül is. A nehéz helyzetekben – amikor a csapat hullámvölgyben van – felvállalja a felelősséget, a legtöbbször ő üti meg a fontos labdákat. A lehetőségeket nagy százalékban értékesíti, így sokszor ő rángatja ki a gödörből a lányokat.” Panna nemcsak teremben, hanem homokon is különleges szenvedéllyel űzi szeretett sportágát. „Nyaranta amikor bajnoki szünet van, és az edzések is szünetelnek a teremben, kifejezetten hasznos kiegészítő szakág a strandröplabda. Formában maradunk általa, nem esünk ki a ritmusból, és persze komoly célokért is küzdhetünk a homokon rendezett tornákon. Tavaly például majdnem sikerült elcsípnem a bronzérmet az U20-as országos bajnokságon, ám végül csak ötödik hely lett belőle. Az idei strandszezonban már egyértelműen a felnőttversenyek élveznek prioritást.” További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.