UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2021-03-23 12:14

Négyen maradtak talpon a Hello Sakk-kupa tábláján

Persányi Barnabás, ifj. Gombócz Ferenc, Krstulovic Alex és Pásztor Balázs mérheti össze a tudását az online ifjúsági Hello Sakk-kupa négyes döntőjében.

A múlt hét végén már a legjobb ifjúsági játékosokat felvonultató Hello Sakk-kupa középdöntőjét rendezték. A fiatalok az online viadalon két csoportban játszottak körmérkőzéseket, az első két helyezett került a Final Fourba.

Persányi Barnabás csoportgyőztesként jutott a négyes döntőbe  Forrás: Magyar Sakkszövetség
Persányi Barnabás csoportgyőztesként jutott a négyes döntőbe Forrás: Magyar Sakkszövetség
A Tal névre keresztelt csoportban Persányi Barnabás kezdett a legjobban, hiszen egyedüliként nyerte meg az első két partiját, és a folytatásban is kiegyensúlyozott maradt. Az első napot négy mérkőzésből három és fél ponttal zárta. A papíron legesélyesebb játékos, azaz a legmagasabb értékszámmal büszkélkedő Borhy Marcell is nyert meccsel nyitott, aztán a második fordulóban meglepetésre kikapott a középdöntő egyik leányjátékosától, Juhász Judittól – így alaposan csökkentve a továbbjutási esélyeit. Juhásznak ez az egy pontja maradt a csoportban, a másik leányversenyző, Gaál Zsóka viszont szorgalmasan gyűjtögette a sajátjait. Egy döntetlen és két győzelem után éppen Borhy és Persányi tudta megtörni az U14-es online vb-ezüstérmes ígéret lendületét. Közben ifj. Gombócz Ferenc csendben nyeregette az összecsapásait, és hogy ne mindenféle izgalom nélkül sétáljon be a négyes döntőbe, a hatodik körben elszenvedte az első vereségét a foggal-körömmel az élmezőnybe kapaszkodó Borhytól. A zárófordulóban az első helyen álló Persányi már nyugodtan játszhatott ifj. Gombócz ellen, akinek sikerült döntetlenre mentenie a meccset, de ez még kevés lett volna a Final Fourhoz, ha Borhy legyőzi Baski Barnabást. A nagy nyomás alatt játszó Borhy viszont kikapott, így Persányi öt, ifj. Gombócz négy ponttal ment tovább, a kupa legjobban teljesítő leányszereplője pedig így a negyedik helyen záró Gaál Zsóka lett. A Tal-csoport történéseihez hozzátartozik, hogy nyolc játékos helyett csak heten vívtak meg egymással. A torna folyamán remek formát mutató Leszkó Bencét a szervezők tájékoztatása szerint a versenyszabályzat megszegése – hangsúlyozva, hogy nem csalás – miatt kizárták. A Fischer-csoportban még inkább borult a papírforma. A legbiztatóbb kezdést Pribelszky Bence mutatta be, aki az első három meccsét megnyerte, és az ötödik forduló után is igen előkelő pozícióban állt a négy pontjával. Az utolsó két körben azonban csak fél pontot sikerült összeszednie, így lemaradt a továbbjutásról. Nem sikerült a négybe férkőznie a csoport legmagasabban jegyzett fiataljának, Juhász Ágostonnak sem, aki a két győzelme mellett négyszer remizett, míg a tavalyi ezüstérmes Öngut Tamás is hamar megpecsételte a sorsát azzal, hogy az első napi két pontja után vereséggel kezdett másnap. Közben az előzetesen a szintén elődöntőre esélyesnek tartott Karácsonyi Gellértnek sem ment a játék. Persze, mindenki mindig nem nyerhetett, viszont a vereséget el lehetett kerülni. Erre példa Krstulovic Alex, aki a három győzelme mellett négyszer ment a biztosra, és játszott döntetlent, az így összejött öt pontja pedig elég volt az élmezőnyhöz. Sőt, Krstulovic meg is nyerte a csoportot, mert a merőben más – ám legalább olyan eredményes – taktikát választó Pásztor Balázs az utolsó partiját elbukta Juhász ellen, így maradt öt győzelemnél, és szintén öt pontnál. A négyes döntőben tehát Persányi Barnabás, ifj. Gombócz Ferenc, Krstulovic Alex és Pásztor Balázs mérheti össze a tudását. Hogy a Hello Sakk-kupán nem lesz címvédés, az már a tavalyi döntőben eldőlt, amelyben az ifjúsági korosztályból kilépő nagymester, Kozák Ádám nyert Öngüt ellen. A Fischer-csoport részletes eredményei ITT, a Tal-csoport részletes eredményei ITT érhetők el. További korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.