UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2021-03-27 15:59

Kosárlabda: Révész Luca harmadik élvonalbeli szezonjában rendszeresen kezdő az Európa-kupában szereplő Ceglédben

Az NB I-es ceglédi együtteseben pallérozódó, 19 éves Révész Luca egyike azon kilenc 2001. január elseje után született kosarasnak, aki mind a 22 mérkőzésen pályára léphetett az alapszakaszban.

A ceglédiek 19 éves játékosa, Révész Luca már-már rutinosnak nevezhető az élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban. Ifjú kora ellenére a jelenlegi bajnoki évad már a harmadik neki a felnőttek között. Lucának már gyerekkorától kezdve vérében volt a versengés, két lánytestvérével – Borókával és Sárával – együtt kezdték kosárlabda-karrierjüket. Az 1998-as születésű Sára mostanra abbahagyta a játékot, míg a 20 éves Boróka pedig jelenleg is az NB I-es UNI Győr alakulatát erősíti. „A kecskeméti Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémián nevelkedtünk mindhárman, és serdülőkorunktól kezdve többnyire egy csapatban szerepeltünk, így ettől a pillanattól fogva családon belül komoly rivalizálás alakult ki közöttünk. Azt hiszem ez az állandó versenyszellem is közrejátszik abban, hogy idáig eljutottam. Mindig motiváltuk egymást, és ez jó hatással volt a fejlődésünkre.”

Révész Luca (19) a jövőben mindenképpen kipróbálná magát külföldön is Forrás: MKOSZ
Révész Luca (19) a jövőben mindenképpen kipróbálná magát külföldön is Forrás: MKOSZ
A 181 centiméter magas hátvéd egyre jobb formában és egyre eredményesebben szerepel a legjobbak között. A ceglédi alakulat reménysége úgy látja, a mostani szezonban sokat lépett előre a játék minden elemében. „Úgy érzem, sikerült a következő szintre lépnem, az alapszakasz valamennyi találkozóján szerepeltem, továbbá a bajnokság második felében a stabil kezdőpozíciót is kiharcoltam. A védekezést tartottam mindig az erősségemnek, de a támadásban is feltudtam zárkózni az élvonal nívójához. A kinti dobásaimból eredményesebb lettem, viszont a betöréseimen, illetve a társak helyzetbe hozásán még dolgoznom kell.” Remek produkciójára az U20-as válogatott trénere, Gáspár Dávid is felfigyelt a közelmúltban, hiszen a ceglédi tehetség – a Sopronban rendezendő – korosztályos világbajnokságra készülő keret legutolsó két összetartásán is részt vehetett. „Sajnos a korábbiakban a sérülések miatt több alkalommal is lemaradtam a válogatott eseményekről, azonban most bízom benne, hogy a nyáron ott lehetek a hazai rendezésű korosztályos világversenyen. Hatalmas dolog lenne itthon az U20-as nemzeti csapatban szerepelni. Többek között emiatt is dolgozom kőkeményen napról napra.” További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.