UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Úszás

2021-04-07 17:48

Úszás: Csulák Lia Kuvaitból indult, de már Magyarországról jutna el az olimpiáig

Az érdiek EYOF-ezüstérmes, ám még mindig csak 16 éves úszóígérete, Csulák Lia a nemrégiben véget ért felnőtt ob-n is kitűnően szerepelt. Kérdeztük őt a kuvaiti kezdetekről, az idei és távlati célokról is.

A decemberi után a márciusi felnőtt úszó országos bajnokságon is bronzérmet nyert 400 m vegyesen az Érdi Vízisport Kft. 16 éves sportolója, Csulák Lia. Ezen kívül még több számban döntős volt, de így is lát még tartalékot magában.

Csulák Lia tizenöt éves koráig javarészt Kuvaitban készült, az idén hazaköltözött, és egymás után két felnőtt ob-n is érmet nyert Fotó: Tsu
Csulák Lia tizenöt éves koráig javarészt Kuvaitban készült, az idén hazaköltözött, és egymás után két felnőtt ob-n is érmet nyert Fotó: Tsu
„Az idővel nem vagyok nagyon elégedett, de feldobott, hogy érmes lettem, mert ez nem sikerül túl sok tizenhat évesnek a felnőtt ob-n – nyilatkozta az Utánpótlássportnak Csulák Lia. – Reménykedem, hogy azért hamarosan ennél jobb eredmények is születnek.” Érdekes adalék, hogy a magyar úszósport reménysége 15 éves koráig Kuvaitban élt és edzett. A nagypapája dolgozott Kuvaitban, szülei pedig szintén kiköltöztek a Közel-Keleten elhelyezkedő országba. Ő már ott született, és az idén költözött haza Magyarországra. „Fiatalabb koromban mindig azt csináltam, amit a nőverem csinált, és mivel ő úszott, én is a víz közelébe kerültem Kuvaitban, ahol nagyon jó volt a társaság, családias hangulatban edzhettünk. Nyaranta, amikor hazajöttünk, szerepeltem persze az országos bajnokságokon is, és egész jól teljesítettem, így pedig még jobban beleszerettem az egészbe.” Bár sorozatban a második felnőtt országos bajnokságán nyert érmet, az igazán fontos versenyek csak most várnak rá, amikor külföldi medencékben kell bizonyítania a 800, 1500 m gyorson, valamint 200 m pillangón is versenyképes fiatalnak.
Edzője, Magó Gábor szerint jelenleg a junior Eb-n kell, hogy legyen a fókusz Fotó: Tsu
Edzője, Magó Gábor szerint jelenleg a junior Eb-n kell, hogy legyen a fókusz Fotó: Tsu
„Most már lassan célegyenesben vagyunk a junior Európa-bajnokságra vezető úton, azon van a fókusz, előre nem szeretnék nagyon előre jósolgatni, de azért remélem, jó eredményeket hozok majd a magyar csapatnak. A hosszú távú célokkal kapcsolatban a szokásos válasz az olimpia, mindenki el szeretne jutni oda, de azért persze egy világbajnokságnak is nagyon örülnék.” Az érdi klub vezetőedzője, Magó Gábor is azt reméli, hogy a júliusi kontinensviadalra kerül csúcsformába 16 éves versenyzője. „Jelenleg elsősorban valóban a korosztályos Európa-bajnokságra koncentrálunk, oda már kvalifikálta magát, megúszta az A-szintet. Előtte lesz négy héttel az ifjúsági országos bajnokság, amely jó lesz ráhangolóversenynek. Ha pedig az Eb-szereplés jól sikerült, és a kapitány úgy dönt, hogy a vb-keretbe is beválogatja, örömmel veszük, és természetesen készülünk tovább a kazanyi viadalra is.” További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.