UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2021-04-12 16:38

Súlyemelés: Mitykó Veronika állta a sarat az Eb-n

Reményteljes fiatalok is helyet kaptak a magyar felnőttcsapatban, amely az elmúlt bő egy hétben a moszkvai súlyemelő Európa-bajnokságon próbált szerencsét. Közülük Mitykó Veronika volt az, aki ismét bizonyított, igazolva, hogy nem véletlenül lett ő az év női súlyemelője tavaly Magyarországon. A békéscsabaiak húszesztendős tehetsége az orosz fővárosban összetettben kilencedikként végzett kategóriájában, szakításban pedig az Eb-dobogónak egészen a közelébe került.

Nem várt könnyű feladat a mieinkre a súlyemelők  99. Európa-bajnokságán, amelynek a hónap elején Moszkva adott otthont. A vasárnap zárult viadalon negyven ország képviseletében háromszázötvenen álltak rajthoz, s különösen sűrű volt a mezőny a hölgyek 71 kilogrammos súlycsoportjában, ahol példának okáért huszonhatan próbálkoztak. Vagyis bőséggel akadt konkurenciája a színeinket reprezentáló Mitykó Veronikának.

Mitykó Veronika közel járt az Eb-éremhez Moszkvában Forrás: bmsextra.hu
Mitykó Veronika közel járt az Eb-éremhez Moszkvában Forrás: bmsextra.hu
Bökfi János 20 éves tanítványa nem riadt meg a „tömeglátványtól”, hanem tette a dolgát, ahogyan máskor is szokta. Azaz pontosítsunk, vagy még inkább finomítsunk a képen: ő, aki az egyik legjobban és legszebb technikával szakító súlyemelőnk, ezúttal nyitófogását elrontotta az első fogásnemben. Ebben nyilván közrejátszott az izgalom, az elfogódottság, s hogy csak pillanatnyi indiszponáltságról volt szó, már következő gyakorlataival tanúsította: előbb javított 90 kilón, majd nagyot ugorva harmadikra kiszakította a 96 kilogrammot is. Ez bizony országos felnőtt csúcsot ért, azt jelentette, hogy megdőlt a 2019. január elsejétől élő 95 kilós alaprekord. Veronika teljesítményének értékét plasztikusan mutatja, hogy nála csupán hárman szakítottak ki nagyobb súlyt, s alig egy kiló hiányzott neki az Európa-bajnoki bronzéremhez, a kontinensbajnoktól pedig mindössze két kilogrammal maradt el. Azért a negyedik hely miatt sem kell bánkódnia, hiszen előzetesen senki sem várhatott tőle ennyire előkelő pozíciót. Lökésben már nem alakultak ennyire szépen a dolgok, vagy fogalmazhatunk úgy is: ebben a fogásnemben még jócskán van Veronikában tartalék, lehet, s kell is fejlődni. Mindenesetre első két kijövetele alkalmával a 103 és a 106 kilóval is megbirkózott, a 108 azonban már kifogott rajta, így lökésben csak a 19. lett, összetettben pedig kilencedikként fejezte be a versenyt. Mitykó hamarosan újabb próbán bizonyíthat. Amint azt Dobos Imre, a hazai szövetség (MSSZ) elnöke honlapunknak megerősítette: él a név szerinti meghívása, amely a nemzetközi szövetségtől, az IWF-től még a moszkvai Európa-bajnokság előtt érkezett az MSSZ-be, és amely alapján Veronika indulhat a május végén esedékes taskenti junior-világbajnokságon. Nem kérdés: kiérdemelte a bizalmat. További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.