Röplabda: hét juniorkorú játékossal a keretben a Gödöllői RC jutott fel az Extraligába
A TFSE legyőzésével a zömében fiatalokkal felálló Gödöllő nyerte meg a női röplabdázók másodvonalnak számító NB I ligáját, miután a rájátszás nyolcadik mérkőzésén 3:1-re nyert a fővárosiak ellen.
Három év szünet után ismét a legmagasabb osztályban, az Extraligában küzdhetnek a következő szezontól a gödöllői női röplabdázók. A bajnoki címről döntő mérkőzésre Székesfehérváron került sor, ahol a Gödöllői RC a TFSE gárdáját múlta felül a feljutásért folytatott harcban.
Mintha a sors akarta volna úgy, hogy a női NB I-es Liga kilenc találkozóból álló rájátszásában gyakorlatilag mégis egy mérkőzésen dőlt el az Extraligába jutás sorsa, hiszen két tornát, azaz hat meccset követően is hajszálra ugyanúgy állt a Gödöllő és a TFSE, s ebbe még az sem kavart bele nagyon, hogy az alapszakaszgyőztes, de az első két torna után pont nélkül álló MÁV Előre pénteken 3:2-re nyert a fővárosi csapat ellen a pénteki napon - olvasható a Magyar Röplabda Szövetség honlapján.
A képlet egyszerű volt: ha a gödöllőiek nyernek, akkor ők az elsők, ha a TF 3:0-ra, vagy 3:1-re, akkor a budapesti csapaté a bajnoki cím. Kizárólag 3:2-es TFSE siker esetén lehetett volna még izgulni a vasárnapi MÁV Előre–Gödöllő meccsen.
Női NB I döntő, 3. torna. 2. mérkőzés: Gödöllői RC – TFSE 3:1 (–19, 20, 12, 21) Gárdony. V: Ujházi, Szél. GÖDÖLLŐ: Kovács E. 6, Tóth-Bagi 2, Kökény P. 20, Ince 13, Misonova 14, Ratkai 14. Cserék: Maurer, Faragó (liberók), Hajós, Sorompó, Bajnóczi. Vezetőedző: Szalay Attila. TFSE: Kriegel 7, Radomszki 11, Czakó 3, Halla G. 20, Villányi 3, Budaházy 7. Csere: Boller (liberó), Benedek, Kökény N. 1, Poór. Vezetőedző: Csépke Gábor. A VASÁRNAPI PROGRAM: 18:30 MÁV Előre Bericap – Gödöllői RC (női NB I döntő)
További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.