UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2021-05-13 08:58

Vízilabda: értékes évadot zárt az ob I-től elköszönő KSI

Noha bennmaradnia nem sikerült a férfi vízilabda ob I-ben, a szinte csak utánpótláskorú játékosokból álló KSI rengeteget profitált az elmúlt évadból.

Több mint biztatóan kezdődött a KSI kalandja az első osztályú férfi vízilabda-bajnokság 2020/21-es kiírásában. A ob I-be tavaly nyáron feljutott, szinte csak utánpótláskorú pólósokból álló csapat már az első mérkőzésén közel állt a bravúrhoz: az Eger otthonában csupán egygólos vereséget szenvedett. A folytatásban aztán többször is kevésen múlott a tinédzserek pontszerzése. Az áttörés a 13. fordulóban érkezett el, a Tatabánya ellen, ekkor nyert először az együttes. A KSI-nek ez a három pontja volt márciusig, amikor a csapatban felütötte a fejét a „korona”, így a Miskolc elleni találkozóra ki sem állt a társaság, a következő meccseken pedig a serdülőket dobták a mély vízbe.

Horváth János fiatal együttese számos tapasztalattal gazdagodott az ob I-ben Forrás: ksipolo.com
Horváth János fiatal együttese számos tapasztalattal gazdagodott az ob I-ben Forrás: ksipolo.com
És amikor látszólag a legnagyobb slamasztikába kerültek a fiatalok, akkor bizonyítottak; az UVSE és a Pécs ellen is pontot szereztek, majd Debrecenben nyert állásból kaptak ki drámai végjátékban, később pedig idegenben is legyűrték a Tatabányát. Az összegyűjtött nyolc pont azonban kevés volt a bennmaradáshoz, az értéke mégis felbecsülhetetlen az ígéretek számára. Na, de nem is az adatok a legfontosabbak. „Már a bajnokság elején úgy gondoltam, hogy mi fejlődünk a legtöbbet a tavaszra, és szerintem ez így is lett – mondja Horváth János vezetőedző. – Rendhagyó évad volt a mostani az életünkben, mert ilyen fiatal csapattal még sosem indultunk az élvonalban. Magam sem tudtam, mit várhatok. Szerettem volna, hogy pontokat szerezzünk, de ha megnézzük, hány egy- vagy kétgólos vereséget szenvedtünk, kiderül: jó néhány meccsen méltó ellenfelei voltunk az első osztályú együtteseknek. A járvány miatt egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, a lőtt gólok tekintetében mégis a középmezőnyben zártunk, és ez igen előremutató.” A tréner arra is kitér, hogy koronavírus-járvány miatt kilenc játékosát kellett mellőznie több mint egy hónapon át, és a helyükre lépő serdülők jelesre vizsgáztak. Bár azt már nem fogjuk megtudni, hogy a teljes csapat kiharcolta volna-e a bennmaradást – Horváth szerint igen. „A tizenöt-tizenhat éves srácok sikerre éhesen szálltak vízbe, pedig nemhogy a felnőttbajnokságban, még az ifiben is alig játszottak korábban. Nem meccsről meccsre, sokkal inkább napról napra fejlődtek olyan látványosan, hogy többször csak tátottam a számat. Igazából azért szeretnénk az ob I-ben szerepelni, mert a tehetségeink mással össze nem hasonlítható motivációt és fejlődési teret kapnak. Azzal mindenki tisztában van nálunk, hogy érési folyamat, képzési rendszer részese. Ha a játékosnak már nem tudunk többet nyújtani szakmailag, akkor én javaslom, hogy váltson klubot, ám jelenleg úgy érzem, még nincs itt az ideje, hogy bárki is elmenjen. Ezzel együtt lesznek, akik kettős játékengedéllyel a következő évadban is az első osztályban szerepelhetnek, ugyanakkor eltökélt szándékunk, hogy a csapatot egyben tartsuk, és vissza akarunk jutni.” A KSI szakosztályát vezető Székely Bulcsú is büszke a fiatalokra. Ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy a klubban folyó nevelőmunkát sosem a pillanatnyi eredmények minősítették.
Székely Bulcsú elégedett a KSI-s fiatalokkal Forrás: vlv.hu
Székely Bulcsú elégedett a KSI-s fiatalokkal Forrás: vlv.hu
„A KSI legfontosabb feladata, hogy azt az évtizedek óta tartó tendenciát kövesse, amely szerint évről évre neveli a magyar vízilabda későbbi első osztályú, több esetben válogatott játékosait – mondja a hazai szövetség utánpótlás-bizottságának elnöki posztját is betöltő olimpiai bajnok. – Ha így nézem, akkor mindent megkaptunk, amit ettől az évadtól vártunk. A mi munkánk nem abban mutatkozik meg, hogy az adott évben hány korosztályos bajnokságot nyerünk, vagy szerzünk-e pontokat az ob I-ben, hanem abban, hogy a mindenkori válogatottban mennyi játékos van, aki a KSI-ben is megfordult, és érdemben járultunk hozzá a fejlődéséhez. A sikerünk általában négy-öt év múlva realizálódik. Az ob I viszont tükröt tart a fiataljaink elé, amelyben azt láthatják, jelenleg hol tartanak a jó játékosokhoz és a világsztárokhoz képest.” A bajnokságról a játékosok is elismerően beszélnek. A 19 éves Gábor Lőrinc végig húzóembere volt a gárdának, és ő azon kevesek egyikek, akik a következő szezontól már nem utánpótláskorúak.
Gábor Lőrinc csapata egyik húzóembere volt az ob I-ben Forrás: vlv.hu
Gábor Lőrinc csapata egyik húzóembere volt az ob I-ben Forrás: vlv.hu
„Hatalmas dolog, hogy ilyen fiatal csapattal pontokat szereztünk. Bosszantó a sok egy-két gólos vereség, de valamiért biztosan így kellett lennie. Számos értékes tapasztalattal gazdagodtam az utolsó ifjúsági évemben. Ha az öt legjobb csapat játékosaihoz még nem is érek fel, azért sikerült felvennem velük a versenyt.” A 17 éves Szalai Péter az első élvonalbeli idényében 55 góljával a KSI legeredményesebb játékosa lett. „Megfizethetetlen, hogy a példaképeim, világ- és olimpiai bajnokok ellen játszhattam, és tőlük leshettem el olyasmiket, amiket később kamatoztathatok. Mindenben előreléptem, a sok gólom pedig annak is köszönhető, hogy rengeteg lehetőséget kaptam.” Az ugyancsak 17 esztendős Nagy Ákos szembetűnő változást fedezett fel magán az évadban. „Nagyon félénken kezdtem, mert az ellenfelek nagyobbak, gyorsabbak, erősebbek voltak nálam. Aztán idővel belerázódtam, és minden egyéb mellett a gondolkodásom sebessége változott a leginkább. Mindannyian sokat profitáltunk a szereplésből, és végül meg tudtuk mutatni, hogy van keresnivalónk az ob I-ben.” További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.