UtánpótlásSport
2024. április 16.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2021-05-16 20:42

Kosárlabda: a serdülők után a kadét fiúk között is a Vasas lett a bajnok

A Vasas Akadémia csapata 61-34-re nyert az NKA Pécs kosarasai ellen a kadét fiúk vasárnapi országos bajnoki döntőjének fináléjában.

Az U14-es pasaréti fiúk bajnoki címe után egy héttel a Vasas kadét kosárlabdacsapata is aranyéremmel zárta a korosztályos országos bajnoki döntőt. A hazai pályán szereplő piros-kékek a döntő első percétől kezdve igyekeztek érvényesíteni fölényüket a Rátgéber Akadémiával szemben. Ennek megfelelően 16-8-as előnnyel zárták az első negyedet, ezután a második szakaszban tovább hizlalták fórjukat, ebben a legnagyobb szerepet az összesen 19 pontig jutó, Laczházi Bence Botondnak vállalt.

A Vasas nagyon simán nyerte az ob-döntő mindhárom mérkőzését Fotó: Bornyi Márton
A Vasas nagyon simán nyerte az ob-döntő mindhárom mérkőzését Fotó: Bornyi Márton
A félidei 32-17-es állás után a Vasas játékosai a harmadik negyedben sem álltak le a pontgyarapítással. A záró tíz percre már 27 pontos vezetéssel fordultak az alakulatok, így a negyedik negyed csupán formalitássá vált. Két évvel ezelőtt ugyanez a párosítás volt a fináléban, akkor a mecsekiek diadalmaskodtak, most azonban a fővárosi egyesületnek 61-34-re sikerült visszavágni a Pasaréti Sportcentrumban. Az aranycsata előtti bronzmérkőzés ennél jóval szorosabb ütközet volt a Sopron és a Honvéd között, mi több egy drámai fordítást is hozott a találkozó. A soproniak már 45-29-re is vezettek a félidőben, ugyanakkor a harmadik negyedben ezt egy óriási fővárosi futás követte, a Honvéd gárdája 26-6-ra nyerte ezt az etapot. A véghajrában fej fej mellett haladtak az együttesek, végül azonban 65-63-as győzelemmel a Honvéd ifjoncai állhattak fel a dobogó harmadik fokára. A másik két helyosztómérkőzésen az ötödik pozícióért a ZTE 72-61-re verte a Dombóvárt, míg a hetedik helyen a Zsíros Akadémia végzett, miután 71-69-re felülmúlta a Kecskemétet.

A KADÉT FIÚK ORSZÁGOS BAJNOKI DÖNTŐJÉNEK VÉGEREDMÉNYE: 1. Vasas Akadémia/A 2. NKA Pécs/A 3. Budapesti Honvéd/A 4. Soproni Sportiskola KA/A 5. Zalakerámia ZTE KK/A 6. Dombóvári Kosársuli KE 7. Zsíros Akadémia Kőbánya/A 8. Kecskeméti KA/A A torna All-Star csapata: Flasár Botond (Soproni Sportiskola KA/A) Karda Dominik Krisztián (Budapesti Honvéd/A) Árva-File Balázs (NKA Pécs/A) Laczházi Bence Botond (Vasas Akadémia/A) Bérces Dániel (Vasas Akadémia/A) A döntő MVP-je: Laczházi Bence Botond (Vasas Akadémia/A)

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.