Beérett a Budapest Honvéd 21 éves középpályásának, Szendrei Norbertnek az éveken át tartó kemény munka: alapemberré vált a klubja első csapatában és a korosztályos válogatottban is.
Idén már a tizedik évét kezdte meg a Budapest Honvéd kötelékében a 21 éves labdarúgó, Szendrei Norbert. A középpályás végigjárta a korosztályos ranglétrát, 2018 májusában pedig már az első felnőtt NB I-es mérkőzésen is bemutatkozhatott. Hosszú utat járt be, mire sikerült beverekednie magát a kispesti csapat kezdőjébe: az idei évadot megelőző három szezonban összesen tizenötször került pályára felnőtt elsőosztályú összecsapáson, a nemrég befejeződött bajnokságban viszont már a legtöbbet játszó fiatalok között volt a maga huszonhat meccsével. A játékidő növekedése ellenére azonban nem teljes az elégedettsége.
„A szezon előtt a dobogót jelöltük meg végső célként, a bajnokság azonban sok kívánnivalót hagyott maga után. Rosszul éltük meg ezt a szereplést, nem emlékszem olyan alkalomra, amikor sorozatban tudtunk nyerni meccseket; így nehéz egy bajnokság élmezőnyében végezni. Görcsös játék, ami leginkább jellemzett minket. Ez az eredményeknek volt köszönhető, amik viszont a mutatott játéknak, ebből a körből pedig mindig nehéz kilépni” – emlékszik vissza Szendrei.
A kiesést sikerült elkerülni a fővárosi gárdának, a fiatal játékos pedig két gólt szerzett az évad során – a Zalaegerszeg és a DVTK csapatai ellen is győzelmet ünnepelhettek azokon a mérkőzéseken.
„Attól függetlenül, hogy az első „teljes” évadom volt a nagyok között, jobbra számítottam, több gólt, gólpasszt vártam magamtól. Egy biztos, a fejlődésemhez hozzájárult, sok újdonságot tapasztaltam, rengeteget tanultam. Ilyen tekintetben a kiesés elleni küzdelem is hasznos egy játékos életében, hiszen igencsak nehéz szituációkban kell helytállni.”Szendrei Norbert Forrás: Budapest Honvéd FC
A 2000 után született játékosok közül a negyedik legtöbb játékperc állt a szezon végeztével Szendrei neve mellett, amely ideálisabb esetben még több is lehetett volna.
„A szezon elején sérült voltam, ráadásul a koronavírust sem tudtam elkerülni; ilyen szempontból még maradtak is percek ebben a bajnokságban. Az átlagosnál több szerda-szombatos játéknap került megrendezésre, ez elég megterhelő volt, de ezt sem panaszként fogalmazom meg, hiszen ha komolyan gondoljuk a jövőben a nemzetközi szereplést, bírni kell ezt a tempót is, sőt…”
Klubját tekintve magasan nyerte a fiatalok szereplési háziversenyét; mellette kilenc 2000 után született labdarúgó kapott a Honvédban szerepet a legutóbbi kiírásban.
„Az egyik oka az lehet, hogy a utánpótláskorúak között én vagyok a legnagyobb tapasztalattal rendelkező játékos. Úgy látom, a fiatalok esetében bemutatkozni viszonylag „könnyű” az élvonalban, nagyobb feladat azt tartóssá tenni. Ez a teljesítménytől függ, annak kell konstansan jónak lenni. Ez minden fiatal számára hosszú út, amin kitartóan kell dolgozni, és akkor sem csüggedni, ha egy teljes év telik el az első osztályban úgy, hogy csak néhány lehetőség jut a bizonyításra – be fog érni a munka gyümölcse. Azt látom, hogy a Honvéd már évek óta erre törekszik, hogy a fiatalok is pályára kerüljenek; ebben a korábbi edzőnk, Bódog Tamás, Pisont István, illetve Horváth Ferenc is ugyanúgy gondolkodott.”
A játékos az U21-es Európa-bajnokságon alapembere volt a válogatottnak, amelyben csapattársai nagyrésze szintén az NB I-ben rúgja a bőrt. Szendrei úgy érzi, az élvonal fiataljai képesek lehetnek később a felnőttválogatottban is kulcsszerepet vállalni.
„Korosztályunkból páran már kaptak meghívót a nagyok közé; szerintem reális az esély arra, hogy még többen odakerüljünk, de egy biztos: sokat kell bizonyítanunk a korosztályos megmérettetéseken és a klubcsapatokban is.”
Bár a szezonban nem sikerült csapatával a kitűzött célokat elérni, nem csügged; a munkának folytatódnia kell.
„A legnagyobb álmom bekerülni a felnőttválogatottba, ezen kívül nagyon szeretném magamat külföldön is kipróbálni. Ettől függetlenül nem kapkodok, jól érzem magam a Honvédnál. Ha választani kéne, Spanyolországot mondanám, de bármelyik topligás csapatban rendkívüli lenne szerepelni. A következő lépcsőfok szempontjából persze ez nem reális, ám ilyen célokért érdemes az embernek keményen dolgoznia.”
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.