Labdarúgás: vajon milyen kitörési lehetőségeik vannak a telepi spílereknek?

Látszólag eltűnőben van a falusi futball. Sorra szűnnek meg a kistelepülések klubjai, utánpótláscsapatot is mind kevesebb helyen tudnak kiállítani. De akkor mit tehetnek a helyi spílerek a kitörés érdekében? Akad-e bármilyen előrelépési lehetőség a számukra?

A rövid válasz: van. A hosszabb: van, de nem mindenütt. Adatok bizonyítják, hogy csökken a falusi futballcsapatok száma, s ez magától értetődően az ott élő fiatalok helyzetére is kihat, hiszen jó eséllyel elkallódnak. A végső vesztes pedig a magyar labdarúgás, a hazai utánpótlás. A 71 éves Zsíros László egyedülálló módon járja a keleti régió megyéit (elsősorban Borsodot, Hevest), hogy felfigyeljen a legapróbb települések ígéretesen mozgó fiataljaira, és kiemelje közülük a legtehetségesebbeket. Ő az, aki megálmodta a Játszi Foci-programot (ennek lényege, hogy támogassa a hátrányos helyzetű kölyköket ott, ahol jelenleg nincs egyesületi szintű futball), és az általa vezetett projekt együttműködik – mások mellett – a putnoki Sajóvölgye Focisulival, valamint a Debreceni Labdarúgó Akadémiával. Munkája nyomán számos fiatal került saját környezeténél sokkal jobb helyre. „Az azóta Farkas János-díjas Kalocsai Rolandot Szalonnán fedeztem fel. Most a Sajóvölgye U17-es csapatában játszik, és noha még csak tizenöt éves, ő a bajnokság egyik legeredményesebb góllövője. A helyi U15-ös csapatból Ádám Lajos Dominikra pedig a Mandzukic-becenevet ragasztották, miután néhány hete egy bajnoki gólja előtt három védőt cselezett ki oda-vissza, majd elfektette a kapust is. A játékvezető kézfogással gratulált neki – én meg ennél nagyobb élményt át sem élhettem volna... Az összes srácra rendkívül büszke vagyok” – meséli lelkesen Zsíros. Úgy látja, ezeknek a fiataloknak különleges örömöt okoz, ha figyelem övezi a játékukat. Korábban ezt soha nem tapasztalhatták, így nagyon fontosnak érzik magukat, ha visszajelzést kapnak. „Fiai” szinte kivétel nélkül szegény családokból származnak, általában ő viszi autóval a kicsiket a nagyobb csapatokhoz, hogy más szakembereknek is megmutathassák a tudásukat. Ezt az áldozatot szinte természetesnek tartja, mert úgy látja, megfordult a trend: manapság muszáj a gyerekek után menni, hiszen ők alig-alig jönnek el a toborzókra, és ez fokozottan igaz a hátrányos helyzetűekre. Ily módon viszont megkapják a lehetőséget, igaz, azzal még élniük is tudni kell. „A legfontosabb a mentalitás. Az nem elég, hogy valaki eljut egy-egy jelentősebb klubhoz, ha a hozzáállása nem megfelelő, akkor hamar véget érhet a kaland. Én elsősorban az egyéni képességeket figyelem; hogy ki milyen csapatjátékos, az csak később, az egyesületben derül ki.” A falusi pályákon uralkodó körülmények a legkevésbé sem nevezhetők ideálisaknak, de aki azokat szokta meg, ott is képes varázsolni.

„Az összetákolt kapufa, a mezítlábas játék és a sok-sok vakondtúrás kis túlzással velejárója ezeknek a helyszíneknek. A gyerekek kreativitásával viszont nincs probléma, néha hasonló cseleket látok, mint a legnagyobbaktól a tévében. Ezekben a srácokban rengeteg lehetőség rejlik, mégsem foglalkozik velük szinte senki. Számomra az a legnagyobb tragédia, ha egy-egy tehetség a figyelem hiánya miatt vész el” – mondja a szakember, aki szerint a legjobb megoldás „mezítlábas bajnokságok” szervezése lenne. „Játszatni kell a gyerekeket, mérkőzéseket tartani, bajnokságokat kiírni a szomszédos falvak, községek között, hogy az edzők észrevehessék őket. Igény biztosan lenne rá, lelkes srác pedig van bőven.” Kádár Zsolt, a Sajóvölgye Focisuli szakmai igazgatója szerint is elengedhetetlen a fiatalok számára a külső segítség. „Régebbi, de jó példa a korábbi válogatott labdarúgó, Elek Ákos története, aki gyerekként a határ mellől, Bánrévéről járt be naponta Kazincbarcikára futballozni. Példaértékű volt a munka, amit a fociba fektetett, megmutatta, hogy alázattal meddig lehet eljutni. De beszélhetnék azokról a nehéz sorsú gyerekekről is, akik hozzánk, a Sajóvölgyéhez kerülnek. Eleinte el sem hiszik, hogy itt mindenkinek jut labda és megkülönböztető mez.” A legfontosabb persze a játék szeretete, és ezt a Vas megyei Egyházasrádóci SE ügyvezetője, Bali László is megerősíti. „Ha megvan bennük a tehetség, tőlünk és a környező településekről is odakerülhetnek a gyerekek a nagyobb csapatokhoz, akár a Haladáshoz is. De addig sem csüggednek, és ha pont nélkül, százhatvan kapott góllal fejeznek be egy-egy bajnokságot, akkor is megéri, mert egészségesek maradnak, közösségben vannak, sportolhatnak. És semmi más nem számít.” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.