UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2021-06-02 17:06

Kajak: a felmérőversenyeken kiemelkedő Kurucz Leventében edzője szerint nagyon sok van

A férfi kajakszakág legnagyobb reménységeinek egyikévé nőtte ki magát Kurucz Levente. A Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub 18 éves versenyzője az idei felmérőversenyeken kiemelkedett a mezőnyből. Őt és edzőjét, Sári Nándort kérdeztük.

Miközben a felnőttek már túlvannak a válogatóversenyeken, és az Európa-bajnokságra, valamint az olimpiára készülnek, az utánpótláskorúak még nagyon a szezon elején tartanak. Az első ifjúsági válogatót június végén tartják, de felmérőversenyek alapján már lehet következtetni az erőviszonyokra. A kajakos fiúk mezőnyéből kiemelkedett a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub versenyzője, a 18 éves Kurucz Levente, aki már a kezdetek óta jelenlegi edzőjével, a korábban klasszisok sorát felkészítő Sári Nándorral dolgozik. „Alapból nagyon jó keringése van, korábban sokat járt duatlon- és triatlonversenyekre is, amelyeken gyakran győzött is – emlékezett vissza az Utánpótlássportnak a kezdetekre Sári. – Elég gyorsan kiderült róla, hogy ígéretes versenyző, miután az első jelentős versenyén nyaralásról visszatérve, tíz napot készülve ötödik lett. Akkor már látszott, hogy sok van benne.”

Kurucz Levente az ORV után az idén már a világbajnokságon bizonyítana Forrás: MKKSZ
Kurucz Levente az ORV után az idén már a világbajnokságon bizonyítana Forrás: MKKSZ
A rutinos tréner szerint a legszebben evező kajakosok közét tartozik tanítványa, öröm nézni, amit csinál. „Nem egy hatalmas fizikumú versenyzőről van szó, mégis komoly időkre képes, gazdaságosan dolgozik, és szemre is szép, amit csinál. Kétségtelenül nagy reménysége a sportágnak, de hogy pontosan olimpia vagy világbajnokság a csúcs az ő esetében, azt nem tudnám megmondani. Abban viszont biztos vagyok, sokra fogja vinni ezzel a hozzáállással és lelkesedéssel, ha nem jön közbe sem betegség, sem pedig sérülés.” A tavalyi Olimpiai Reménységek Versenyén három számban is győztes sportoló úgy gondolja, a háromhetes portugáliai és szintén háromhetes sevillai edzőtáborával pályafutása eddigi legjobb felkészülését tudhatja maga mögött. Az edzője által emlegetett olimpia vs. világbajnokság kérdésben – magyar kajakostól elvárható módon – az előbbire voksol, és persze ott is az aranyérem a nagy álma. Az őszi ORV után ismét három számban méretné meg magát a nemzetközi mezőnyben, ezúttal már az ifjúsági világbajnokságon. „Tavaly ősszel meglepett a három ORV-aranyérmem, mert előtte beteg voltam, és nem gondoltam, hogy ennyire jól fog menni. Az idén eddig minden úgy alakul, ahogyan elterveztük, ezért a világ- és az Európa-bajnokságra is mind a három egyes számban ki szeretném harcolni a részvételt.” További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.