Kosárlabda: Janzsó Alíz MVP-teljesítménye is kellett a soproniak U14-es bajnoki címéhez
Az elmúlt hétvégén a Darazsak Sportakadémia leány kosárlabdacsapata nyerte az U14-esek budapesti országos döntőjét. A győztes soproni együttes legjobbjával, Janzsó Alízzal és a sikergárda trénerével, Stoics Judittal beszélgettünk.
Vasárnap rendezték a Gabányi László Sportcsarnokban a serdülő leány kosarasok országos bajnoki fináléját. A döntőben a Darazsak Sportakadémia alakulata magabiztosan, 76-58-ra verte az NKA Pécset. Azonban az aranyérem megszerzése előtt a szombati elődöntőben csupán néhány ponton múlott, hogy a soproniak helyett a BEAC-Újbuda jut tovább, ám végül a 86-81-re Stoics Judit tanítványai diadalmaskodtak. Mind a legjobb négy között, mind a fináléban Janzsó Alíz zárta a mezőny legeredményesebbjeként a találkozót. A döntő legértékesebb játékosának is megválasztott soproni fiatallal beszélgettünk a siker után.
„A BEAC elleni elődöntő beillett kvázi előrehozott finálénak, hiszen az egész évadban ők voltak a legnagyobb riválisaink. Ebben a bajnokságban összesen csupán két alkalommal kaptunk ki, mindkétszer az újbudaiaktól. Bár a vereségek után többször megvertük őket a tavaszi szezonban, úgy készültünk, hogy mindenképpen kemény csata várható. Ez be is igazolódott, a végletekig kiélezett meccsen végül mi nyertünk. Azt hiszem, a hosszabb kispadunk volt a döntő faktor, nagyon hasznosan szálltak be a cserejátékosaink is, átlendítették a csapatot a holtpontokon” – nyilatkozta Alíz, a soproniak MVP-teljesítményt nyújtó játékosa az Utánpótlássportnak.