UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2021-06-09 12:56

Atlétika: fedettpályás atlétikacsarnok épül az Ikarus BSE sporttelepén

Hivatalos sajtótájékoztatón jelentették be, hogy elkezdődik az Ikarus BSE sporttelepén létesítendő, fedett atlétikai csarnok tervezése.

„Kedden délután kivételesen futás-ugrás-dobás helyett az egyhelyben állás és ülés játszotta a főszerepet a Bátony utcai atlétika centrumban” – írja az ikarusatletika.hu, a hivatalos sajtótájékoztató oka pedig az Ikarus BSE sporttelepén létesítendő fedett, atlétikai csarnok tervezésének bejelentése, amelyről korábban már a Magyar Közlönyben is olvasni lehetett.

Forrás: Ikarus BSE
Forrás: Ikarus BSE
A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós elmondta, hogy a jelenleg tervezési fázisban lévő csarnok reményei szerint méltó körülményeket biztosít majd a következő generációnak a téli hónapokban is. Mellette többek között Szatmáry Kristóf, a kerület országgyűlési képviselője is beszédet mondott. „A Magyar Közlönyben megjelentek alapján egy kétezer négyzetméter alapterületű atlétikai csarnok tervezésére biztosít forrást a kormány, az elmúlt évek tapasztalata szerint pedig amit meg tudtunk tervezni, az meg is épült” – fogalmazott Szatmáry. Deutsch Péter, a magyar szövetség stratégiai igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy 2018 decemberében született a magyar atlétika történetének egyik legfontosabb döntése: Budapest akkor nyerte el a 2023-as világbajnokság rendezési jogát. „A kormány 2020-ban hozott döntése alapján elindult a kiemelt atlétaprogram, melynek elsődleges célja és feladata, hogy minél nagyobb és eredményesebb csapat szerepelhessen a világbajnokságon. Örömteli, hogy létezik olyan összefogás az országban, ahol a kormány, az önkormányzat és a sportági szövetség közös akarata létre tud hozni valamit” – mondta Deutsch a megvalósuló csarnokkal kapcsolatban, ami alapján a magyar atlétika megint magasabb polcra kerülhet. Ifjabb Tomhauser István, az Ikarus BSE vezetőedzője azt emelte ki, hogy a most megvalósuló fejlesztés az elmúlt évtizedek áldozatos munkájának köszönhető. Véleménye szerint jelenleg a XVI. kerületben nincs olyan család, amelynek közeli vagy távolabbi környezetében valaki ne fűződne az atlétikához. Kovács Péter, a kerület polgármestere úgy nyilatkozott, hogy remélhetőleg egy-másfél évet kell várni a csarnok elkészülésére. További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.