Atlétika: lelkes magyar fiatalok indulnak a csapat Eb-n
A bulgáriai Stara Zagorában sorra kerülő atlétikai csapat Európa-bajnokságon 18 utánpótláskorú versenyzővel vesznek részt a feljutásra pályázó magyarok.
Szombaton és vasárnap a bulgáriai Stara Zagorában rendezik az atléták csapat Európa-bajnokságát, melyen a magyar küldöttségben 18 utánpótláskorú versenyző szerepel. A legfiatalabb atlétánk a 17 éves Varga Gréta lesz, aki 1500 méteren indul, a szintén 2003-as születésű Nadj Levente pedig a kizárólag korosztályos futók alkotta 4x400-as váltó tagja. De a sprinter Illovszky Dominik, a négyszázas Molnár Attila, a rúdugró Nagy Marcell és a hármasugró Áts Viktória sincs még 20 esztendős a csapatban. A még utánpótláskorúakat a női mezőnyben a rúdugró Klekner Hanga, a távolugró Farkas Petra, a 400 gátas Molnár Janka, a kalapácsvető Németh Zsanett és a váltóban érdekelt Mátó Sára, valamint Takács Boglárka képviseli a viadalon. A férfiak között az említettek mellett Szemerei Levente 5 ezer méteren, Palkovits István 3 ezer akadályon indul, míg Szenderffy Dániel hármasugrásban, Tóth Balázs súlylökésben, Huller Dániel és Enyingi Patrik a 4x400-as váltóban lesz érdekelt.
A magyar csapat:
nők:
100 méter: Csóti Jusztina (FTC)
200 méter: Csóti Jusztina (FTC)
400 méter: Nádházy Evelin (Gödöllői EAC)
800 méter: Bartha-Kéri Bianka (SVSE)
1500 méter: Varga Gréta Barbara (SVSE)
3000 méter: Ohn Kinga (BEAC)
5000 méter: Szabó Nóra (Margitszigeti AC)
100m gát: Répási Petra (FTC)
400m gát: Molnár Janka (Budafoki MTE)
3000m akadály: Kácser Zita (Debreceni Sportcentrum)
magasugrás: Szabó Barbara (UTE)
rúdugrás: Klekner Hanga (Debreceni Sportcentrum)
távolugrás: Farkas Petra (Budapesti Honvéd SE)
hármasugrás: Áts Viktória (Tatabányai SC)
súlylökés: Veiland Violetta (Szegedi VSE)
diszkoszvetés: Kerekes Dóra (Nyíregyházi Sportcentrum)
kalapácsvetés: Németh Zsanett (Szombathelyi Dobó SE)
gerelyhajítás: Moravcsik Angéla (MTK Budapest)
4x100 méter: Kéri Bettina (SVSE), Csóti Jusztina (FTC), Takács Boglárka (ARAK), Sorok Klaudia (Budapesti Honvéd SE)
4x400 méter: Bartha-Kéri Bianka (SVSE), Mátó Sára (ARAK), Molnár Janka (Budafoki MTE), Nádházy Evelin (Gödöllői EAC)
férfiak:
100 méter: Máté Tamás (FTC)
200 méter: Máté Tamás (FTC)
400 méter: Molnár Attila (SVSE)
800 méter: Vindics Balázs (UTE)
1500 méter: Szögi István (SVSE)
3000 méter: Vörös Márk (UTE)
5000 méter: Szemerei Levente (Szekszárdi Sportközpont)
110m gát: Szeles Bálint (Egri SSE)
400m gát: Koroknai Máté (Debreceni Sportcentrum)
3000m akadály: Palkovits István (Kecskeméti ARC)
magasugrás: Jankovics Dániel (MTK Budapest)
rúdugrás: Nagy Marcell (MTK Budapest)
távolugrás: Virovecz István (FTC)
hármasugrás: Szenderffy Dániel (VSD)
súlylökés: Tóth Balázs (Nyíregyházi SC)
diszkoszvetés: Huszák János (FTC)
kalapácsvetés: Rába Dániel (Szombathelyi Dobó SE)
gerelyhajítás: Járvás Máté (UTE)
4x100 méter: Illovszky Dominik (Budapesti Honvéd SE), Máté Tamás (FTC), Szabó Dániel (ARAK), Kádasi Zalán (Budapesti Honvéd SE)
4x400 méter: Enyingi Patrik (FTC), Huller Dániel (VSD), Molnár Attila (SVSE), Nadj Levente (Békéscsabai AC)
További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.