UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2021-06-21 19:03

Röplabda: a sikert sikerre halmozó szolnoki fiúk szakvezetője, Bodonyi Ákos a mentális erőben hisz

Remekeltek a szolnoki röplabdázó fiúk a közelmúltban véget ért korosztályos országos döntőkben. Az egyesület fiataljai egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek be az öt utánpótlás ob-döntőben. A szakosztályvezető, Bodonyi Ákos – aki egyben az U19-es bajnokcsapat vezetőedzője is – értékelte nekünk az évadot.

Június közepével a röplabdázók számára lezajlottak az utolsó, U13-as korosztályos országos döntők is. A fiúk között kizárólag a Pénzügyőr SE és Szolnoki SPC együttesei jutottak be mind az öt utánpótlás-korcsoport (U21, U19, U17, U15 és U13) évadzáró hatcsapatos tornájára. Ám ezeken a Pénzügyőr fiataljai „csupán" egyetlen ezüstérmet szereztek, szemben a szolnokiakkal, akik U19-ben bajnokok lettek, U21-ben ezüst-, U15-ben pedig bronzérmesként zártak; emellett az U13-ban és az U17-ben a hatodik helyen végeztek. A Tisza-partiak szakosztályvezetőjét, Bodonyi Ákost kérdeztük a siker hátteréről.

Bodonyi Ákos tanítványai rendkívül sikeres évadot zártak Forrás: Szolnoki Sportcentrum - Sportiskola
Bodonyi Ákos tanítványai rendkívül sikeres évadot zártak Forrás: Szolnoki Sportcentrum - Sportiskola
„Úgy hiszem, ezek az eredmények elsősorban a hosszú távú és céltudatos építkezésnek a gyümölcse. Kijelenthető, hogy beért az elmúlt évtizedben befektettet toborzó és nevelő munka. Az egyesületünk Szolnokon és környékén gyakorlatilag valamennyi általános iskolában jelen van, komoly bázissal büszkélkedhetünk, és ez idén szerencsére szép sikerekkel is párosult" – nyilatkozta Bodonyi, aki egyben az U19-es és az U21-es csapatnak is a vezetőedzője. A szakember elmondása szerint a 2002-2003-as együttes a korábbi sikeres évjáratokhoz képest is kiemelkedik. Ez az U19-es alakulat hazai pályán, a szolnoki rendezésű országos döntőben diadalmaskodott, és az eggyel idősebbek mezőnyében pedig ugyanez a gárda a második helyen végzett. „Nagyon erős garnitúra jött össze most nálunk. Ez a tizennégy fős társaság a – kiemelten fontos – mentális képességekben és a fizikai adottságokban is egyértelműen a legjobbak közé tartozik, és ennek az ékes bizonyítéka, az ob-döntőkben mutatott teljesítmény. Nincsenek ebben a gárdában egyénileg kimagasló játékosok, akik a statisztikai mutatókban feltétlen az élen járnak, nálunk a csapatjáték a domináns. Ez az egyesületünk kvázi filozófiájának is tekinthető. Az edző társaimmal abszolút a kollektív röplabdára szeretnénk nevelni a reménységeket. Amellett, hogy persze rendkívül fontosnak tartjuk az egyéni képzések szerepét, hiszen anélkül nem lesznek a sportolók megfelelően felkészítve sem fizikailag, sem technikailag a legmagasabb szintre. Igyekszünk a mostani, kifejezetten tehetséges magnak megfelelő életpálya modellt mutatni a jövőre, amelynek köszönhetően ezek a játékosok lehetőleg itt, Szolnokon az NB I-es csapatban folytathatják majd a karrierjüket felnőttszinten is." További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.