Akrobatikus torna: szerdán rajtol a korosztályos világbajnokság Genfben
Szerdán a 11-17 évesek kvalifikációs versenyeivel megkezdődik az utánpótlás számára az akrobatikus torna világbajnokság, amelyen 24 nemzet csaknem 500 versenyzője vesz részt, közöttük természetesen a magyar egységek is.
A genfi, korosztályos akrobatikus torna világbajnokság hivatalos programja szerint szerdán és csütörtökön a 11-17 évesek versenyeznek majd, a hét második felében pedig, illetve a jövő hét elején a 12-19 és a 13-20-as korcsoport képviselői mutatják be gyakorlataikat. Vincze Gábor, az akrobatikus torna szakági vezetőjének helyszíni beszámolója szerint jelenleg a 11-17-esek között induló két három fős egység, a Nilfisk Nagykanizsa triója (Lukácsi Lili, Horváth Dorottya, Németh Rozália) és a Grassalkovich SE hármasa (Boross Nóra, Budai Anna, Deák Viktória), továbbá a Balance ATC női párosa (Vass-Kovács Kamilla, Lovász Eszter) tartózkodik a helyszínen.
Program, utánpótlás világbajnokság, akrobatikus torna, Genf: Június 23. selejtező, 11-17-es korcsoport, 11:00-18:35 (fiú-leány páros, fiú-leány csoport, vegyes páros) Június 24. selejtező, 11-17-es korcsoport, 10:00-12:00 (leány páros, leány csoport)döntő, 11-17-es korcsoport, 15:30- 18:55 (fiú-leány páros, fiú-leány csoport, vegyes páros) Június 27. selejtezők 12-19; 13-20-es korcsoport 9:30-20:45 (fiú-leány páros, férfi-női csoport, vegyes páros) Június 28. selejtezők 12-19; 13-20-es korcsoport 9:30-20:45 (fiú-leány páros, fiú-leány csoport, vegyes páros) Június 29. döntők 12-19; 13-20-es korcsoport 10:00-18:50 (fiú-leány páros, fiú-leány csoport, vegyes páros)
További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.