UtánpótlásSport December 8-án Egy nap az utánpótlásért címmel konferenciát rendez az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a fiatalok sportjának aktuális kérdéseiről
2022. december 9.
  • instagram
Egy nap az utánpótlásért – konferencia
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2021-07-21 21:01

Asztalitenisz: a selejtezők után három magyar fiú és négy lány lesz ott az egyes főtábláján a varasdi ifjúsági Eb-n

A Varasdon zajló ifjúsági asztalitenisz Európa-bajnokság szerdai versenynapján az egyéni versenyek selejtezőit rendezték, illetve a párosok első fordulói is elkezdődtek. Egyesben pedig a nyolc magyar fiatalból hét kiharcolta a főtáblára jutást.

Kedden véget ért csapatversenyek után szerdán következhettek az egyéni küzdelmek a varasdi ifjúsági asztalitenisz Európa-bajnokságon. A viadal a selejtezőkkel rajtolt el, amelyben a nyolc magyar (négy fiú, négy lány) résztvevőből csupán öten voltak érdekeltek, ugyanis a fiúk között András Csaba és Both Olivér alanyi jogon a főtáblára került, míg a másik nem versenyében Dari Helga járt hasonlóképpen. A Somosi Miklós vezette ifi fiúválogatott tagjai közül Kishegyi Ákos két magabiztos győzelemmel kiharcolta a 128-as táblára jutást, eközben a másik magyar, Balogh Bence két három játszmás vereség után búcsúzott, így három magyar fiú lesz ott csütörtökön a legjobbak között.

Mind a négy magyar lány főtáblás egyesben a varasdi ifi Eb-n Forrás: MOATSZ
Mind a négy magyar lány főtáblás egyesben a varasdi ifi Eb-n Forrás: MOATSZ
A Lindner Ádám irányította lányok még ezt is felülmúlták, ugyanis valamennyien továbbjutottak a selejtezőből, így teljes létszámmal vághatnak neki a főtáblának. Laskai Írisz előbb drámai, ötszettes csatában nyert 0:2-ről fordítva, majd négy szettben másodszor is győzött. Volentics Anna is hasonló körülmények között döntő játszmában diadalmaskodott az egyik kvalifikációs találkozóján, majd a másikat négyben nyerte, az utolsó meccsét – ő egyedüliként a magyar lányok közül négyes csoportba került – viszont 3:1-re elbukta, de ez is elégnek bizonyult a legjobb 128-hoz. Emellett Fejős Anna ugyan kikapott az első meccsén (öt szettben), azonban a másodikon javított, és az ottani három játszmás sikere főtáblát ért. Az egyes küzdelmek mellett a párosok főtáblás mérkőzései is elindultak a horvátországi korosztályos kontinensviadalon. A pécsi Balogh Bence az egyes mellett mind a fiúpárosban, mind vegyes párosban is kiesett. Előbbiben az ukrán Zavadával az oldalán 3:2-re alulaómaradt a luxemburgi Stephany, Bjurstrom duóval szemben, míg a vegyesben Laskai Írisszel párban négy játszmában kapott ki a belgák kettősétől (Lardinois, Massart). Eközben Both Olivér és Fejős Anna 3:1-re győzött a Monteiro-Salgado portugál egység ellen, míg Dari Helga a német Hannes Hörmannal együtt nyert szettveszteség nélkül a litván-lengyel Kisielius és Szymczyk ellenében. A nap zárásaként Kishegyi Ákos és Volentics Anna a szerb Benkő Ákos és Bezeg Réka kettősével mérkőzött meg, a magyar fiatalok 3:1-re vereséget szenvedtek. Fiúpárosban a Kishegyi Ákos-Both Olivér és az András Csaba-Ivor Ban (horvát) kettős erőnyerőként nem játszottak ma, csütörtökön kezdenek. A lányoknál Fejős Anna-Zara Ilic (horvát), Volentics Anna-Laskai Írisz és Dari Helga-Martine Toftaker (norvég), míg vegyesben András Csaba-Jamila Laurenti (olasz) egysége szintén holnap ragad ütőt először. A részletes eredményeket ITT lehet megnézni.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VARASDI IFJÚSÁGI EB-N: Fiúk: András Csaba, Balogh Bence, Both Olivér, Kishegyi Ákos Lányok: Dari Helga, Fejős Anna, Laskai Írisz, Volentics Anna

További korosztályos hírek ASZTALITENISZ sportági aloldalunkon.