UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2021-07-27 14:23

Földcsuszamlás a világ élmezőnyében

A birkózás vasárnap véget ért budapesti kadét-világbajnoksága jelentősen átrendezte a nemzetközi élmezőny megszokott sorrendjét. A legtöbb aranyérmet az Egyesült Államok és India fiataljai szerezték, a többnyire világelső oroszok pedig mindhárom fogásnem pontversenyében a harmadik helyen végeztek.

A kadét-vb helyszínén, a budapesti Tüskecsarnokban 565 fiatal birkózó küzdött meg az összesen 30 súlycsoportban. Kevesebben voltak, mint a pandémia előtti utolsó „békeévben”, 2019-ben Szófiában (621), de a járványhelyzetben több ország nem vállalta, hogy elküldje a legjobbjait – pontosítsunk! – Európába. Így maradt távol a női birkózás két vezető hatalma, Japán és Kína. A japán fiatalok a 2015–19 között lezajlott, öt kadét-vb ötven női aranyérméből kereken harmincat nyertek meg. Nem jöttek el Budapestre Kanada kadétjai sem, pedig az ország szabadfogásban és női birkózásban is ünnepelhetett már olimpiai és világbajnokokat.

Fotónk illusztráci
Fotónk illusztráci
De ezen nem érdemes töprengeni. Az ugyanis kétszerkettő realitás, hogy mindig azt kell legyőzni, aki felmegy a szőnyegre veled szemben. A budapesti élmezőny meglehetősen furcsa eredményt produkált. A legtöbb aranyérmet ezúttal nem a teljes létszámban megjelent szovjet utódállamok versenyzői szerezték, noha a kötöttfogásban mind a 10 bajnoki cím az övék lett. Az viszont szembeötlő, hogy az orosz csapat mindhárom fogásnem pontversenyében csak harmadik lett. 5 aranyérem: Egyesült Államok, India 4: Oroszország 3: Irán, Ukrajna 2: Georgia, Kirgiziszán, Törökország 1: Fehéroroszország, Magyarország, Moldova, Üzbegisztán.

A FOGÁSNEMEK STATISZTIKÁJA SZABADFOGÁS 32 ország, 183 induló Az aranyak megoszlása: 3 – Irán, 2 – Egyesült Államok, India, 1 – Oroszország, Törökország, Üzbegisztán. Pontverseny: 1. India 147 pont, 2. Egyesült Államok 143, 3. Oroszország 140, …12. Magyarország 33. NŐI BIRKÓZÁS 26 ország, 145 induló Az aranyak megoszlása: 3 – Egyesült Államok, India, 1 – Magyarország, Oroszország, Törökország, Ukrajna. Pontverseny: 1. Egyesült Államok 149, 2. India 139, 3. Oroszország 134, …7. Magyarország 83. KÖTÖTTFOGÁS 30 ország, 197 induló Az aranyak megoszlása: 2 – Georgia, Kirgizisztán, Oroszország, Ukrajna, 1 – Fehéroroszország, Moldova. Pontverseny: 1. Georgia 141 pont, 2. Ukrajna 127, 3. Oroszország 124, …16. Magyarország 24.

Ami az élen végzetteket illeti… Az Egyesült Államok szerezte a birkózásban a legtöbb olimpiai érmet. Ha tippelni kellene erre az adatra, csak nagyon kevés sportbarát találná el. Az amerikai birkózásban elsősorban iskolákra épül az utánpótlás-nevelés. A méreteiről mindent elmond a szabadfogásban kétszeres olimpiai bajnok John Smith történelmi közlése 2013-ból, amikor a NOB végrehajtó bizottságában összeállt lobbi teljes kudarcba fulladt puccskísérlete zajlott, hogy a birkózás kerüljön ki az olimpiai programból. Smith a vita során egyebek között azzal érvelt, hogy az amerikai középiskolás bajnokságnak 275 ezer indulója volt, hogy a birkózás a hatodik legnépszerűbb sportág az amerikai fiatalok körében és minden jelentős egyetemen nagy létszámú birkózóklub működik. Kiváló mesterek hosszú sora vesz részt a tehetséggondozásban. India más világ… Az ősi birkózókultúrája az oktatás magas színvonalában tükröződik vissza. Több olimpián még szerepeltek versenyzői, majd három évtizedig távol maradtak a nemzetközi küzdőterekről, főleg Ázsia-bajnokságokon vettek részt. (Az ország elszigetelődésének gazdasági és politikai elemzése túlmutat ennek a cikknek a keretein.) A nagy visszatérés 2010-ben hozta az első látványos eredményt: Szusil Kumar (szabadfogás 66 kg) felnőtt-világbajnokságot nyert Moszkvában. Mind sikeresebbek lettek az utánpótlás-korosztályokban is, és a budapesti szereplés már kiemelkedő sikert hozott. A magyar fiatalok közül – akárcsak a junior Eb-n – a szebbik nem jeleskedett. A két hagyományos (férfi) fogásnemben nem tartozunk az élmezőnybe. A Kozma-akadémián ősszel induló képzésben bőven lesz teendő. Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.