A 20 éves Schön Szabolcs szerint azért sem volt nehéz elkapnia a fonalat a Dallas labdarúgócsapatában, mert új együttese hasonló futballt játszik, mint az MTK Budapest.
Az FC Dallas labdarúgócsapatában szereplő Schön Szabolcsot a legutóbbi, Austin elleni bajnokin nyújtott teljesítménye elismeréséül a mérkőzés legjobbjának választották, s hagyomány, hogy a címet elnyerő futballista cowboykalapot kap ajándékba. Az MTK Budapestből májusban érkező 20 éves ballábas szélső két gólpasszal járult hozzá együttese sikeréhez, amely 2–0-ra nyerte meg a texasi rangadót.
Schön Szabolcs remek formában játszik a Dallasban Forrás: mlsz.hu„Kicsit nagy rám a kalap, de majd belenő a fejem – mondta a Nemzeti SportnakSchön, akit az MLS a játékhét csapatába jelölt. – A stadionban helyet foglaló szakértői csoport dönt arról, ki kapja meg. Az egyik videoelemzőnk szerint megtarthatom az ajándékot, de egy másik azt mondta, szombatra, a következő hazai meccsünkre vissza kell hoznom, mert mindig az aktuális bajnoki legjobbja viheti haza. A problémát nyilván úgy hidalhatom át, ha fordulóról fordulóra én nyerem a meccs embere címet, úgyhogy erre hajtok. De komolyra fordítva a szót, nagyszerű érzés volt, amikor a lefújás után bemondták a nevemet, hogy engem választottak meg.”
A fiatal elmondta, az első játékrészben csapatának és neki sem ment a játék, de a félidőben mintha kicserélték volna a társaságot, s az ő teljesítménye is feljavult. Több jó csele és átadása volt, s két gólpasszal vette ki a részét a győzelemből - ez volt idénybeli kilencedik mérkőzése a Dallasban.
„Az edzőnk az első perctől kezdve azt sulykolja belém, legyek türelmes, mert megvan a tehetségem, hogy bekerüljek a csapatba – folytatta a háromszoros válogatott játékos. – Öt fordulóval ezelőtt megemlítette, készülődjek, mert úgy látja, lassan elérkezik az ideje, hogy kezdjek. Jól szálltam be a Colorado ellen, úgyhogy a következő bajnokin már kezdtem, s azóta rendre a kezdőcsapat tagja vagyok. A legutóbbi négy játéknapon négy gólpasszt adtam, már csak a gól hiányzik, de nem stresszelek emiatt. ”
A Nyugati főcsoport kilencedik helyén álló Dallas a legutóbbi öt meccséből négyet megnyert, így minden esélye megvan rá, hogy az első hétben végezve kivívja a rájátszásszereplés jogát.
„Hasonló stílust képviselünk, mint az MTK. Letámadásra építünk, próbáljuk a földön tartani a labdát, hátulról, rövid passzokkal építjük fel akcióinkat. Talán ezért sem volt annyira nehéz elkapnom a fonalat, de természetesen meg kellett szoknom az új taktikai elemeket. Az ellenféltől függ, milyen játékot kér tőlem Luis González vezetőedző: ha öt védő ellen támadunk, a szélen kell maradnom, viszont ha négyvédős felállással találjuk szembe magunkat, szabadabb, kötetlenebb a szerepköröm. Fiatalok a támadóink, mindenki velem egykorú vagy fiatalabb nálam, bátran bevetik az ígéretes játékosokat.”
További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.