UtánpótlásSport
2026. március 1.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2021-08-13 18:23

Labdarúgás: fiatalokat érintő változásokat eszközölt a Vasas

A másodosztályú Vasas labdarúgócsapata három fiatal játékost érintő változást is bejelentett a honlapján.

A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas keretében újabb fiatalokat érintő változások történtek: Molnár Zsombor profi szerződést kapott, Kapornai Bertalan szerződést hosszabbított, míg Bánfalvi Dániel kölcsönben az NB III-as Salgótarjánban folytatja a pályafutását – olvasható a klub oldalán.molnár zs A 18 éves Molnár Zsombor a Vasas Kubala Akadémiától került fel a felnőttcsapathoz, mellyel most profi szerződést kötött. Az utánpótlás-válogatott kapus – akivel három évre írtak alá az angyalföldiek – lehetőséget kapott a bizonyításra a Vasas 2021–2022-es idényének felkészülési mérkőzései során. A 19 esztendős Kapornai Bertalan, aki 2019 augusztusában kötött hároméves profi szerződést a Vasassal, 2025-ig hosszabbította meg a kontraktusát. A középpályán bevethető játékos az elmúlt évadban pályára lépett többek között a Szentlőrinc elleni 5–1-es győzelem alkalmával. A 20 éves Bánfalvi Dániel 2020 júliusában írta alá profi szerződését a klubnál, amely a következő idényre kölcsönadta a Magyar Kupából az 1. fordulóban kieső Salgótarjánnak. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.