UtánpótlásSport December 8-án Egy nap az utánpótlásért címmel konferenciát rendez az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a fiatalok sportjának aktuális kérdéseiről
2022. december 6.
  • instagram
Egy nap az utánpótlásért – konferencia
Keresés:

Sportágak

Úszás

2021-09-14 17:35

Elindult az Úszó Nemzet-program, négy helyszínen csobbantak a fiatalok

„Tanulj meg úszni” – ezzel a célkitűzéssel startolt el az iskolai tanévvel összhangban az ország négy különböző pontján (Móron, Tokajban, Debrecenben és Budapest XXII. kerületében) az Úszó Nemzet Program (ÚNP), amely a MÚSZ szakmai felügyelete és irányítása mellett, a kormány támogatásával, több éves előkészítő munkát követően valósulhatott meg.

A világon egyedülálló és sokak által irigyelt kezdeményezés eredményeként ma a négy teszthelyszínen már jónéhány óvodás és kisiskoláskorú gyermek lehetett túl az első úszóleckéin, és kezdhette meg az ismerkedést az uszoda világával. A hároméves oktatási program végére a tanulók képesek lesznek 100 métert folyamatosan, megállás nélkül leúszni, és otthonosan, biztonságosan mozogni a mélyvízben – erre a MÚSZ szakembergárdája a garancia.

Forrás: MÚSZ
Forrás: MÚSZ
A program különlegessége, amellett, hogy az iskolai tanrendbe beillesztve, testnevelés óra keretében, ingyenesen zajlik az oktatás az erre kiválasztott szakemberekkel, hogy a résztvevő gyermekek részére a különleges iskolabuszokkal történő, gyors és biztonságos szállítás, valamint az úszótanfolyamhoz szükséges alapfelszerelés is biztosítva van, hiszen az ÚNP egyik legfontosabb alapelve az egyenlő feltételek megteremtése mindenki számára. Az egyedülálló kezdeményezéshez Egerszegi Krisztina, ötszörös olimpiai bajnok is csatlakozott, aki az ÚNP nagyköveteként ellátogat majd a teszthelyszínekre, hogy figyelemmel kísérje az oktatási folyamatot. Mindemellett pedig a szakmai véleményét, ötleteit is folyamatosan közzéteszi, hiszen a tervek szerint a tanulságok levonását követően, jövő év elejétől már egy lényegesen szélesebb körben folytatódna a program – számolt be a musz.hu. További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.