UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Karate

2021-09-14 11:38

Karate: remekeltek a magyar fiatalok a Budapest Openen

Az elmúlt hétvége a legkevésbé sem fagyos hangulatban telt a Vasas Jégcentrumban, a korábbi Jégpalotában. Persze nem is telhetett, mivel eleve „zajos” műfajt, jelesül a karatét művelő fiatalok lepték el a fővárosi helyszínt, hogy szombaton és vasárnap megküzdjenek a minél jobb helyezésért a nagy hagyományú Budapest Openen.

A koronavírus-járvány kiváltotta jóval több, mint egy év kényszerpihenő után jöhetett össze újra a karate nemzetközi mezőnye a magyar fővárosban a Budapest Open keretében. Miután tavaly elmaradt a viadal, az idei összejövetel külön jelentőséget kapott már pusztán az által is, hogy a nyári tokiói olimpián debütáló sportág kiválóságai az ötkarikás bemutatkozást követően a magyar fővárosban randevúzhattak megint világversenyen.  

A 18 éves Ilankovic Aleksandra duplázott a Budapest Openen: a felnőtteknél és az U21-ben is győzött 61 kg-ban Forrás: karate.hu
A 18 éves Ilankovic Aleksandra duplázott a Budapest Openen: a felnőtteknél és az U21-ben is győzött 61 kg-ban Forrás: karate.hu
A nyílt nemzetközi viadalt, amelyet Rebicek Gerd mester, a versenysorozat alapítója és főszervezője jóvoltából ezúttal 24. alkalommal rendeztek meg idehaza, az előzetesen nevezett országok közül alig néhányan mondták vissza. Végül harminc nemzet karatékái, összesen ezerháromszázan – köztük világ- és kontinensbajnokok - vállalták a megméretést formagyakorlatban és küzdelemben, a legfiatalabbaktól a felnőttekig az összes korosztályban.  Abban nincs semmi meglepő, hogy házigazdaként a magyar csapat volt a legnépesebb 310 nevezettjével, vagy hogy Szlovákiából 273-an, Lengyelországból 258-an, Dániából 123-an, Csehországból pedig 115-en jöttek el Budapestre. Az viszont korántsem sorolható a szokványos kategóriába, hogy a hozzánk érkezettek között azeri, chilei, marokkói és egyiptomi versenyzők is akadtak.  „Nagyon komoly színvonal és csúcsmezőny jellemezte a versenyt – összegzett fáradtan, de elégedetten Rebicek Gerd. – Rajtunk kívül jó pár ország karatékái számára még külön tétje is volt a rendezvényünknek, mivel például a lengyelek, a dánok, a szlovákok, az osztrákok vagy a németek is kvalifikációs állomásnak tekintették a budapesti eseményt az ez év novemberi, dubaji felnőtt-világbajnokságra és a februári, prágai Európa-bajnokságra.”  A főszervező hozzáfűzte: nagyon is érzékelhető volt, hogy nem babra megy a játék...  „Parázs meccseket láthattunk, ráadásul a mieink rendkívül jól szerepeltek, s azok, akiktől reméltük, teljesítették is az elvártakat. Így csupa jót tudok mondani utánpótlásunk olyan kiválóságairól, mint amilyen az Eb-első Baranyi Zsófia, Ilankovic Aleksandra, Jakubovics Dalma vagy a most az U21-eseknél nehézsúlyban győztes, a felnőtteknél pedig harmadik Pap Dorottya.”  A junior Európa-bajnok Ilankovic a felnőtt 61 kg-ban végzett az élen, ráadásul duplázott, mivel a 21 éven aluliak mezőnyében is a legjobbnak bizonyult súlycsoportjában. A tavalyi budapesti korosztályos Európa-bajnokságon az U21-eseknél aranyérmes Jakubovics, és a szintén MTK-s karatéka, a múlt évben idehaza kontinenselső, idén Eb-második Baranyi Zsófia ugyancsak a dobogó felső fokára állhatott fel, előbbi az 50, utóbbi az 55 kilogrammban. 

A Budapest Open korosztályos magyar dobogósai:  formagyakorlat: férfiak: kadétek: 3. BÉRCZES BOTOND (JUSTITIA) juniorok: 1. BÁRDOS ÁDÁM (SPORTINGBUDO) U21: 3. BEKE BÁLINT (KSI) nők: kadétek: 2. TAKÁCS ESZTER (DYNAMIC KSE), 3. FODOR AMIRA (KSI) U21: 3. TÓTH VANDA (JUSTITIA) küzdelem: férfiak: kadétek: 52 kg: 1. TÓTH ZSOMBOR (MTK) 57 kg: 2. DÉVÉNYI BENCE (HONVÉD-TAKARA) 63 kg: 3. SZINÁK CSABA ZALÁN (BVSC - ZUGLÓ) 70 kg: 1. OLAJOS MARCELL (HONVÉD-TAKARA) juniorok: 55 kg: 3. KISS ANDRÁS (UTE) 61 kg: 3. DUDÁS ZSOMBOR (MTK) 68 kg: 3. SZILÁGYI BENCE (HONVÉD-TAKARA) +76 kg: 1. BENKŐ ZSOLT (MTK), 2. DVORÁK ÁDÁM (GANZ-KESJÁR KK) U21: 60 kg: 2. SZABÓ MARCELL (KSI) 75 kg: 1. BOTOS BOTOND (MTK) 84 kg: 1. DVORÁK ÁDÁM (GANZ-KESJÁR KK) +84 kg: 3. FRANKÓ DÁNIEL (SZARVAS) nők: kadétek: 47 kg: 3. HECKER BOJÁNA (UTE) 54 kg: 3. BÚS ALÍZ (UTE) +54 kg: 3. BOGDÁN PANNA (UTE) és LOYAL LILI (UTE) juniorok: 48 kg: 1. LINTZ ALEXANDRA (UTE) 53 kg: 2. VITÁLYOS ESZTER (MTK) +59 kg: 1. FLEISCHER DÓRA (MTK), 2. MÓDOS KATALIN (PBSKC) U21: 50 kg: 1. JAKUBOVICS DALMA (MTK) 55 kg: 1. BARANYI ZSÓFIA (MTK), 3. UDVARI ZSÓFIA (VASAS) 61 kg: 1. ILANKOVIC ALEKSANDRA (MTK) +68 kg: 1. PAP DOROTTYA (UTE) 

További korosztályos hírek KARATÉBAN a sportági aloldalunkon.