UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2021-10-07 15:22

Labdarúgás: felnőttek között akar fejlődni az Olaszországból az MTK Budapestbe nyáron hazatérő Kosznovszky Márk

Július végén tért vissza a Parma korosztályos csapatától az MTK Budapestbe a 19 éves középpályás, Kosznovszky Márk, aki a labdarúgó NB I-ben használná fel az Olaszországban szerzett tapasztalatait.

Eseménydús hetek állnak az MTK Budapest 19 éves középpályása, Kosznovszky Márk mögött. A Parma utánpótlásából a nyár folyamán hazatérő játékos a Sényő elleni, 7–0-ra megnyert Magyar-kupa mérkőzésen debütált a fővárosiak első csapatában, beállása után pedig nem sokkal gólt is ünnepelhetett. Egy héttel később már az NB I-ben találta magát, ahol kezdőként kapott lehetőséget a Mezőkövesd ellen, majd a múlt hét végi, Zalaegerszeg elleni bajnokin is a kezdőtizenegy tagja volt.

Kosznovszky Márk (kékben) góllal debütált az MTK Budapest első csapatában Forrás: mtkbudapest.hu
Kosznovszky Márk (kékben) góllal debütált az MTK Budapest első csapatában Forrás: mtkbudapest.hu
„Örülök neki, hogy megkaptam a lehetőséget, ráadásul gólt is sikerült szereznem. Nem sokkal később már az élvonalban is bevetettek, ami szintén remek érzés volt” – kezdi az Utánpótlássport számára a fiatal. Kosznovszky két évvel ezelőtt került a Parma csapatához. A fiatalra az U17-es Európa-bajnokságon figyeltek fel az olaszok, ami után próbajátékra hívták. Sikerült a szakembereket meggyőznie, így – Balogh Botonddal együtt, aki azóta is az olasz klubot erősíti – légiósnak állt. „Az első egy-két hónap nagyon nehéz volt, alkalmazkodni kellett a kinti élethez. A foci része sem volt másképp, mivel magasabb kint a tempó. Emlékszem, Botival néztünk egymásra, hogy fogjuk felvenni azt a sebességet, de szerencsére minden jól alakult, nem lógtunk ki – magyarázza az ifjú középpályás. – A fejlődés érezhető, gyorsabban tudok dönteni a pályán, robbanékonyabbá váltam. Sokat segített, hogy többször is a felnőttkerettel edzhettem, ami minden esetben jó egy fiatal számára. Az, hogy az előző szezon végén a Serie A-ban is bemutatkozhattam, csak hab volt a tortán; egy álom vált valóra. A kiesés azonban befolyásolta a jövőmet, nem tudtam, hogy a felnőtteknél vagy a fiatalok között számítanának rám, így a hazatérés mellett döntöttem. Az MTK-nál természetesen a célom, hogy a lehető legtöbbet játsszak, és a legjobb játékkal segítsem a csapatot.” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.