UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2021-10-13 20:52

Kosárlabda: a Góbi apa-fia tandem vezérletével egyre jobb formában játszik az Alba Fehérvár

A székesfehérváriak 19 éves kosárlabdázója, Góbi Marcell szenzációs, 47 pontos teljesítménnyel indította az U20-as bajnokságot, majd egy gyengébb mérkőzés után az elmúlt fordulókban már ismét hozza a jobbnál jobb statisztikai mutatókat az édesapja, Góbi Henrik által irányított együttesben.

Az Alba Fehérvár fiatal kosárlabdázója, Góbi Marcell rögtön az U20-as bajnokság első fordulójában felhívta magára a figyelmet, hiszen az Atomerőmű SE ellen 47 pontot dobott. A parádés nyitómeccs után a második játéknapon ugyan jócskán elmaradt (hat ponttal zárt) ettől a teljesítménytől, azonban az utóbbi mérkőzéseken kiegyensúlyozott produkciókat mutat. Ugyanis a Nyíregyháza elleni győztes találkozón 25 pontot (köztük öt triplát), 12 lepattanót és három szerzett labdát jegyzett, majd a PVSK elleni diadal során ismét kimagaslóan játszott (22 pont, 12 lepattanó). „Az első meccseken mutatott nagy kilengések után szeretném stabilizálni a teljesítményemet, és a csapat húzóembereként igyekszem a lehető legtöbbet nyújtani hétről hétre. Ezt azt jelenti, hogy nem csak a pontgyártásban, hanem a mezőny munkában is szeretnék az élen járni, legyen az a lepattanók vagy a védekezés terén. A csapattal a legfőbb célunk az, hogy a bajnokság végén bekerüljünk a legjobb nyolc közé, ezzel kiharcoljuk az országos döntőbe jutást, ami persze nem lesz könnyű, mivel nagyon sűrű az élmezőny, de mindent megteszünk érte" – nyilatkozta Góbi Marcell az Utánpótlássportnak.

Góbi Marcell (bal) és Góbi Henrik vezérletével egyre jobb formában az Alba Fehérvár Forrás: Alba Fehérvár / Góbi Henrik
Góbi Marcell (bal) és Góbi Henrik vezérletével egyre jobb formában az Alba Fehérvár Forrás: Alba Fehérvár / Góbi Henrik
A fiatal bedobó reméli, hogy teljesítményére a U20-as válogatott szövetségi edzője is felfigyel, és pályafutása során először a nemzeti csapatban is szerepelhet. „Abban, hogy az U20-as bajnokságban jól teljesítek, rengeteg segít az, hogy a felnőttcsapattal készülhetek napról napra. Bízom benne, hogy idővel beverekedhetem magam a meccskeretbe is, és akár még ebben a bajnokságban lesz alkalmam bemutatkozni az első osztályban – fogalmazott Marcell. – A felnőttek között nagyobb a sebesség, sokkal fizikálisabb a játék és gyorsabban kell gondolkodni. Annak köszönhetően, hogy velük edzem, az elmúlt időszakban sokat fejlődtem, és az erényeimet sokkal jobban ki tudom használni a saját korosztályomban. Az idei szezonban elsősorban a labdakezelésben és a játékszervezésben szeretnék előrelépni, valamint lábbal jó lenne gyorsulni, hogy még jobb védő lehessek." A székesfehérváriak U20-as csapatát nyártól Marcell édesapja, Góbi Henrik irányítja edzőként. „Korábban mindig úgy álltam hozzá, hogy lehetőleg ne legyek az edzője, de ezúttal nem tudtam elkerülni. Most megpróbálom úgy megoldani ezt a helyzetet, hogy a csapatnak ez a legjobb legyen, és ne éreztessem a többi játékossal, hogy Marcell az én fiam. Egyelőre jól működik a dolog kettőnk között, illetve a csapatszinten is – mondta Góbi Henrik, majd rátért az Alba Fehérvár U20-as alakulatának helyzetére. – Itt Fehérváron mindig jó munka folyt, ami az utánpótlás-nevelést illeti, így nem véletlen az sem, hogy az elmúlt években rendre nagyon erős volt az U20-as együttesünk. Az előző évad végén sokan kiöregedtek ebből a korosztályból, így a nyáron nagy mértékben átalakult a keret. Több játékosnak – mint például Marcellnek is – idén elő kell lépnie, és meghatározó szerepet kell vinniük, jelentős felelősséggel a vállukon. Viszont komoly tehetségeink vannak a 2002-es és a 2003-as évjáratunkban is, így idén sem elérhetetlen cél az országos döntőbe jutás." További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.