UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2021-10-23 11:11

Kézilabda: kiütötte a Tatabányát a NEKA a férfi NB I 5. fordulójában

Tízgólos győzelmet aratott a fiatalokkal felálló Nemzeti Kézilabda Akadémia a nemzetközi porondon szereplő Tatabánya ellen péntek este a férfiélvonalban.

A sérülések és betegségek által sújtott Tatabánya nem számíthatott könnyű feladatra a hazai pályán százszázalékos NEKA vendégeként Balatonbogláron. Ám Vladan Matics együttese az ismert gondok ellenére is esélyesnek számított az újonc NEKA elleni bajnokin, azonban a második félidőben elvesztette a fonalat, sorra maradtak ki a ziccerek, amelynek súlyos, tízgólos vereség lett a vége.

Forrás: Nemzeti Kézilabda Akadémia
Forrás: Nemzeti Kézilabda Akadémia
Sótonyi László fiatal csapata pedig bizonyította, hogy helye van az NB I-ben, hat forduló után hat ponttal a hatodik helyen áll. A mérkőzés után a vendégek mestere is elismerően nyilatkozott a fiatalokról: Teljes mértékben megérdemelte a győzelmet a NEKA. Az első félidőt még valahogy kibírtuk, de közben mentálisan elfáradtunk, a másodikban pedig szétestünk, számtalan ziccert elhibáztunk. A bogláriak ezzel szemben tökéletesen játszottak, látszik rajtuk a sok munka.”

NEKA–GRUNDFOS TATABÁNYA KC 31–21 (14–13) Balatonboglár, 350 néző. V: Andorka, Hucker. NEKA: ALEKSZA 1 – Krakovszki Zs. 1, DELY 2, KOVÁCS G. 10 (7), Papp T. 1, STRANIGG 5, Sisa 3. Csere: Palasics (kapus), Simotics 1, Tárnoki, Kiss A. 1, Mikita B. 2, Draskovics 3, Temesvári 1. Edző: Sótonyi László TATABÁNYA: Bartucz – Hornyák B., Ancsin G. 3, Juhász Á. 2, Stojnic 2, Zdolik 3, Sunajko S. 2. Csere: Perényi (kapus), Balogh Zs. 4 (3), Fotache, Győri M., Usal 3, Molnár B. 1, Tóth B. 1. Edző: Vladan Matics Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–4. 12. p.: 7–5. 18. p.: 9–10. 26. p.: 12–12. 36. p.: 17–15. 45. p.: 22–18. 51. p.: 28–18. 56. p.: 30–20. Kiállítások: 4, ill. 6 perc Hétméteresek: 7/7, ill. 6/3

További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.