UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2021-11-11 08:54

Kézilabda: otthon eddig nem hibáztak a NEKA játékosai a férfi NB I-ben

Annak ellenére, hogy történetének ez az első élvonalbeli szezonja, hét forduló után a felsőházban, a hatodik helyen áll a Nemzeti Kézilabda Akadémia nagyrészt utánpótláskorúakra épülő férfiegyüttese. Sótonyi László tanítványai hazai pályán mások mellett a nemzetközi porondon szereplő Tatabányát, valamint Csurgót is felülmúlták, és hol van még a bajnokság vége…

A korábbi 191-szeres válogatott, jelenleg a NEKA férfi NB I-es, kizárólag fiatalokra épülő csapatát irányító Sótonyi László a szezon előtt az utanpotlassport.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, lesznek nagyon nehéz, nagyon-nagyon nehéz és szinte lehetetlen küldetéseik. Nos, az első lehetetlen feladaton már a nyitókörben túljutott a balatonboglári csikócsapat: a bajnoki címvédő Pick Szeged otthonában sima, 40–22-es vereséget szenvedett. Akkor a tréner nem csak az eredménnyel, hanem a mutatott játékkal sem volt elégedett; azt mondta, játékosai keveset valósítottak meg a megbeszéltekből. Azóta viszont aligha lehet panasza a 20 évesnél alig magasabb átlagéletkorú garnitúrára, amely egy héttel később, hazai környezetben az Eger ellen megszerezte első győzelmét (28–24). Azt követően ugyan becsúszott egy szoros vereség Budakalászon (28–30), de a Dabassal szemben ismét a Balaton-partján tartotta a két pontot az együttes (24–23). Az első két siker kapcsán az NB I-ben is rutinosnak mondható szakvezető kiemelte, hogy korábbi csapataihoz képest is elképesztően motivált a mostani társaság. Természetesen a rutintalanság és a játékosok fizikuma nem mellettük szól, de a csapat munkamorálja miatt örömmel megy minden nap edzést tartani.

A NB I-es újonc, utánpótláskorúakra építő NEKA hazai pályán négyből négy győzelemnél tart Forrás: Nemzeti Kézilabda Akadémia
A NB I-es újonc, utánpótláskorúakra építő NEKA hazai pályán négyből négy győzelemnél tart Forrás: Nemzeti Kézilabda Akadémia
De az igazán nagy bravúrok – a „nagyon-nagyon nehéz” kategóriába tartozó sikerek – csak ez után következtek. Balatonfüreden nem volt esély a győzelemre (24–33), ám utána a Tatabánya 31–21-es és a Csurgó 29–23-as legyőzésére mindenki felkapta a fejét. Arról nem is beszélve, hogy könnyen lehet, az ellenfelek mostantól „óvatosabban” érkeznek a boglári NEKA-csarnokba, mert a riválisok tiszteletét már kivívta a boglári csapat. A Tatabánya azóta távozott mestere, a korábbi szövetségi kapitány, Vladan Matics is elismerően beszélt a fiatalok teljesítményéről: „Gratulálok Sótonyi Lászlónak és a NEKÁ-nak, teljesen megérdemelten, szép győzelmet arattak. Az első félidőben még bírtuk a tempójukat, utána szétestünk. A NEKA viszont tökéletesen kézilabdázott, látszik rajtuk a munka, rendszer van a játékukban, csak így tovább!” Az akadémisták hét forduló után négy győzelemmel és három vereséggel a hatodik helyen állnak a bajnokságban, amire aligha számított bárki a sportágban, talán még maguk a klubvezetők és az edzők sem. A nagyszerű szereplés azért is lehet meglepő, mert rendre azt halljuk: a fiú később érnek. Ezzel szemben a NEKA utánpótláskorú, azaz 2002. január 1. után született játékosok sorával remekel a bajnokságban. Persze túlzott elvárásokat a történtek ellenére sem szabad állítani a gárdával szemben. A vezetőedző éppen a hét elején nyilatkozta, hogy fiatal csapatról van szó, biztosan jönnek még hullámvölgyek is. Ám a tabellára pillantva megállapítható, történjék bármi, kiesési gondokkal aligha kell majd szembenéznie az együttesnek. A forma pedig a jelek szerint kitart: a sportág „nemzetközi hetén” a – természetesen sok NEKA-játékost foglalkoztató és szintén Sótonyi vezette – juniorválogatott az aktuális korosztályos Európa-bajnok német csapat otthonában egyszer győzött, egyszer pedig döntetlenre végzett. További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.