UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2021-11-20 17:57

Kosárlabda: Váradi Kornél vezetésével elkezdte a munkát az U18-as fiúválogatott

Az U18-as fiú kosárlabda-válogatott megtartotta első edzőtáborát Székesfehérváron az új szövetségi edző, Váradi Kornél irányításával. A kétnapos összetartás tapasztalatairól kérdeztük a szakembert.

Váradi Kornélt október végén nevezték ki az U18-as fiú kosárlabda-válogatott élére, majd a héten hétfőn és kedden először vezényelt edzéseket Székesfehérváron annak az együttesnek, amely két év múlva a hazai rendezésű korosztályos világbajnokságon vehet részt.

Váradi Kornél Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe
Váradi Kornél Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe
„Elsőként, ezúton is szeretném megköszönni a szövetség megtisztelő felkérését, és a Rátgéber László által vezetett Módszertani központ ajánlását a pozícióra. Huszonhárom fős kerettel vágtunk neki munkának. A két napos, első összetartásunkon arra helyeztük a fő hangsúlyt, hogy az alapokat lefektessük, majd hosszú távon azokra építhetjük a játékunkat. Emellett persze igyekeztük minél jobban felmérni, illetve megismerni a fiúkat egyénileg is. Bár ezúttal csupán rövid időt töltöttünk el együtt, összességében rendkívül hasznosnak bizonyult a csapatépítés szempontjából. Külön köszönet a szövetségnek, valamint a kluboknak, hogy a kinevezésem után ilyen rövid idő alatt tető alá tudtuk hozni az edzőtábort” – nyilatkozta Váradi az Utánpótlássportnak. A keret nagyjából kétharmadát az idősebb, 2004-es évjárat játékosai teszik ki, míg a fennmaradó 2005-ösök még további két évig szerepelhetnek az U18-ban.
Hőgye Patrik (pirosban) is az U18-as válogatottat erősíti Forrás: FIBA.Basketball
Hőgye Patrik (pirosban) is az U18-as válogatottat erősíti Forrás: FIBA.Basketball
„Ennek a korosztálynak a javarészét korábbról ugyan ismertem már, de az elmúlt időszakban az NB I/A-csoportos munkám mellett kevesebb időm akadt őket is figyelni, emiatt különösen fontos volt, hogy személyesen lássam a keretet, illetve kialakíthassuk a csapat struktúráját. Ezeknél a játékosoknál kardinális kérdés, hogyan tudjuk majd integrálni őket a felnőttkosárlabda rendszerébe. A menedzselésükről tiszta víziónknak kell lennie.” A első ismerkedés után a következő alkalommal már felkészülési meccsek is következhetnek. „A következő edzőtábort decemberben tartjuk, még a karácsonyi időszak előtt, majd a két ünnep között újra találkozunk. Továbbá szeretnénk mihamarabb meccseket is játszani, jelenleg szervezés alatt áll egy nemzetközi torna, ami még idén lenne esedékes" – fogalmazott a tréner. Váradi az NB I/A-csoportos Kecskemét kispadját hagyta ott októberben a válogatott kedvéért.
Csendes Péter (balról), Csuti Kornél és Meszlényi Róbert egyaránt az U18-as válogatott húzóemberei lehetnek Forrás: FIBA.Basketball
Csendes Péter (balról), Csuti Kornél és Meszlényi Róbert egyaránt az U18-as válogatott húzóemberei lehetnek Forrás: FIBA.Basketball
„Kulcsfontosságú, hogy minél előbb nemzetközi szinten is kipróbáljuk magunkat, ugyanis látni kell, hogy hol tartunk valójában. Hiszen nagyon gyorsan elérkezik a jövő évi Európa-bajnokság, majd a fő célunkig, a 2023-as hazai rendezésű világbajnokságig is csupán tizennyolc hónap van hátra. Addigra viszont egy hatalmas szintet kell ugranunk. Olyan csapatot kell faragnunk a fiúkból, hogy az európai B divízió középszintje után a világ legjobbjaival is felvegyék a versenyt. Ez óriási kihívás, de a legfontosabb az, hogy higgyünk a fejlődésben. Ehhez pedig szoros együttműködés kell a szövetség, a klubok és válogatottak – úgy érzem, ez a munka is a jó irányba indult el. Hosszú távú célunk nem lehet más mint, hogy ezek közül a játékosok közül minél többen eljussanak a felnőttválogatottba. Ezért tartom nagyszerű lehetőségnek, hogy a felnőttválogatott összetartásába öt játékost is meghívott Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány. Így a fiatalok csatlakozhatnak ahhoz a jól felépített rendszerhez, fiatalítási programhoz, amely tíz éve elkezdődött a válogatottnál.” További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.