UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Triatlon

2021-12-04 18:28

Triatlon: aranyérmekkel tért vissza a magyar csapat a nemzetközi porondra

A koronavírus-járvány miatt tartott egyéves kényszerszünet után az idén megrendezték a korosztályos világversenyeket, amelyeken a magyar versenyzők kitűnően szerepeltek. A hazai szövetségi szakmai igazgatóját, Lipták Tamást kérdeztük.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt egyetlen korosztályos világversenyt sem rendeztek meg. Ehhez képest az idén valóságos eseménydömpinggel néztek szembe a versenyzők, igaz, azért a minimum szintnél jóval többet teljesítettek a mieink a különböző eseményeken; természetesen ezek után a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója, Lipták Tamás is elégedettséggel a hangjában kezdte az esztendő értékelését. „Nem kérdés, sikeres évet zártunk, mondhatjuk azt is, hogy korábban nem látott, szép eredményeket értek el a sportolóink. Megszoktuk már, hogy egy-két érmet nyerünk minden évben a korosztályos világversenyeken, de az idei két arany felülmúlta az előzetes elvárásainkat. Mégis azt mondom, az egyéves kihagyás miatt nem is feltétlenül az eredményesség volt a legfontosabb, hanem hogy a versenyzőink visszatértek a nemzetközi vérkeringésbe, és hasznos tapasztalatokat szereztek.” Magyar szempontból ez az év leginkább az augusztusi, edmontoni U23-as világbajnokság miatt marad emlékezetes, hiszen az utánpótlásban évek óta remeklő Lehmann Csongor aranyéremmel térhetett haza onnan. „Csongort csak dicsérni lehet az elmúlt években mutatott teljesítménye miatt, gyakorlatilag ifi korától kezdve ott van az élmezőnyben. Az pedig, hogy a junior és az U23-as korosztályban is világbajnok lett, egészen elképesztő tett. Ráadásul még jövőre is U23-as lesz, ám neki komolyabb céljai vannak, az elit viadalokra készül, mert akár már a párizsi kvótaszerzésre is esélyes lehet. Ő a tipikus példája annak, hogy milyen egy jól felépített versenyző, folyamatosan felfelé ível a pályafutása, az idei győzelme pedig remek belépő a nagyok közé.”

Az Európa-bajnok ifjúsági mixváltó Forrás: ETU
Az Európa-bajnok ifjúsági mixváltó Forrás: ETU
Ezzel még nem értek véget a magyar győzelmek, hiszen bő egy hónappal később az alanyai ifjúsági Európa-bajnokságon a Nádas Romina, Hóbor Zalán, Dobi LiliTrungel-Nagy Kolos összeállítású váltónál nem volt gyorsabb. „Egyéniben sem voltunk már rosszak, hiszen a női döntőben öt, a férfi fináléban pedig négy versenyzőnk szerepelt. Érem ugyan nem született, de látszott, hogy csapatként erősek vagyunk. Ezek után aranyra nem feltétlenül, de dobogóra mindenképpen számítottunk a mix váltók viadalán. Ebben a korosztályban a csapat siker talán még értékesebb, mint az egyéni, hiszen sok sikeres ifi versenyzőt láttunk már eltűnni, ám, ha nagyobb a merítés, erre szerencsére kisebb az esély.” További korosztályos hírek TRIATLONBAN a sportági aloldalunkon.