UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2021-12-08 20:34

Asztalitenisz: „Egyik szemem sír, a másik nevet" – András Csaba az ifi párosban szerzett vb-ezüstérméről

Parádés játékkal rukkolt elő András Csaba a portugáliai korosztályos asztalitenisz-világbajnokságon, hiszen a horvát Ivor Ban oldalán egészen a döntőig menetelt az ifjúsági fiúpárosban. Bár a finálét végül óriási csatában elbukták, de a 19 éves játékos a második helyével a magyar fiataloktól több mint egy évtizede nem látott bravúrt hajtott végre Vila Nova de Gaiában.

Ahogyan arról kedd este beszámoltunk, András Csaba és a horvát Ivor Ban öt szettes, drámai mérkőzésen kikapott az ifjúsági fiúpárosok döntőjében a Portugáliában zajló utánpótlás asztalitenisz-világbajnokságon. A magyar játékos roppant nehezen élte meg a vereséget, hiszen az aranyérem csupán karnyújtásnyi közelségben volt tőlük. Két játszmás előnyben a harmadik és az ötödik játszmában is 9-9-es állásnál mindössze két pont hiányzott a sikerhez. „Még mindig a csalódottság dominál bennem, tegnap este alig aludtam a meccs után. Nehéz feldolgozni, hogy két poénon múlott a világbajnoki címünk – nagyon közel voltunk a győzelemhez, de az is egyértelmű, ha valaki a vébé előtt azt mondja nekem, hogy másodikok leszünk, biztosan aláírom. Szóval összességében az egyik szemem sír, a másik nevet" – nyilatkozta a 19 éves András az Utánpótlássportnak.

András Csaba (balra) és a horvát Ivor Ban ezüstérmet szerzett ifjúsági fiúpárosban a portugáliai korosztályos vb-n Forrás: WTT
András Csaba (balra) és a horvát Ivor Ban ezüstérmet szerzett ifjúsági fiúpárosban a portugáliai korosztályos vb-n Forrás: WTT
A magyar, horvát kettős egy hónappal ezelőtt kísértetiesen hasonló, kiélezett csatában (ötödik játszma, 12-10) szenvedett vereséget Belgiumban az U21-es Európa-bajnokság fináléjában, így Andráséknak déjà vu élményük lehetett a vb-döntőt követően, ám ennek nem igazán tudtak őszintén örülni. „Sokkal jobban játszottam most, mint az U21-es Eb döntőjében. Spában éreztem magamon a nyomást, a tét súlyát, ezúttal viszont nem stresszeltem annyit – szerencsére sikerült leküzdenem a dolgot, bátrabban elengedtem a kezem, és ez bejött, mert remekül ment a játék. Úgy érzem, nem rajtam múlt a döntő, egy-két kisebb rontás a kritikus pillanatokban becsúszott Ivortól, illetve a legvégén egy tőlem is. Ezeken az apró, de fájó hibákon ment el sajnos a meccs. Frusztráló volt így kikapni, és a döntő után nem is szóltam senkihez egy darabig, próbáltam megemészteni a történteket, majd az edzőm igyekezett vigasztalni. Hangsúlyozta: mindenképpen elégedett lehetek a teljesítményemmel, hiszen több mint tíz éve nem ért el magyar játékos hasonló sikert az ifi vébén" – mesélte Csaba. Az ifjúsági fiúválogatott szövetségi edzője, Somosi Miklós nem véletlenül dicsérte meg a tanítványát, ugyanis legutóbb 2009-ben született magyar ezüstérem ifjúsági vb-n – akkor Madarász Dóra és Kosiba Dániel végzett a második helyen vegyes párosban. „Egyszerre idegőrlő volt ez a döntő, ugyanakkor nagyon magas színvonalú mecset is játszottak a fiúk. Nyilván, bosszant kicsit a végjáték, viszont ha az összképet nézem: gyönyörű ez a második hely, fantasztikus eredmény. Csabi az első meccstől az utolsóig végig jól játszott párosban, fegyelmezetten betartotta a taktikai utasításokat. Büszke vagyok rá, hiszen mindent kiadott magából" – fogalmazott Somosi. A világbajnokság zárónapján az egyéni versenyszámok döntőit rendezték. A serdülők között japán, míg az ifik mezőnyében kínai duplázás született. Az U15-ös fiúk versenyében a japán Sora Macusima diadalmaskodott, miután öt szettben verte a lengyel Milosz Redzimskit, eközben ugyanebben a korosztályban a lányok döntőjét Macusima honfitársa, Miwa Harimoto nyerte 4:2-re az egyiptomi Hana Goda ellen. Ezt követően a kínai Xiang Peng nyakába akasztották az U19-es fiúk egyéni világbajnoki aranyérmét – a fináléban 4:0-ra győzött a lengyel Samuel Kulczyczkivel szemben. A lányoknál szintén kínai siker született: Kuai Man hét játszmás, nagy csatában múlta felül a japán Miju Kiharát. További korosztályos hírek ASZTALITENISZBEN a sportági aloldalunkon.