UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2021-12-11 17:16

Birkózás: kiváló évet zártak a Kozma István-akadémia versenyzői

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) teljes, alap- és ösztöndíjprogramjában érdekelt sportolói már az első hónapokban kitettek magukért, és a hazai és nemzetközi porondon is szépszámban gyűjtögették az érmeket.

Az őszi országos bajnokságokokon – beleértve a diákolimpiákat is – a Kozma István-akadémia birkózói összesen 203 érmet nyertek: 77 aranyat, 58 ezüstöt és 68 bronzot. Ám a versenyzőik a világversenyeken is remekeltek – írja honlapján a KIMBA.

Szőke Alex Forrás: UWW
Szőke Alex Forrás: UWW
A legeredményesebb sportolójuk kétségkívül a KIMBA ösztöndíjprogramjában érdekelt kötöttfogású Szőke Alex, aki a 97 kilogrammosok mezőnyében az ötödik helyen zárt a tokiói olimpián, majd októberben, az oslói felnőtt-világbajnokságon a dobogó második fokára állt fel. A teljes akadémiai programban nevelkedő Elekes Enikő is kiemelkedő eredményeket ért el az idén: a 65 kilósok között kadet-világ- és Európa-bajnoki címet ünnepelt. A 2021-es világversenyeken összesen két arany-, hat ezüst- és nyolc bronzéremmel, valamint hét ötödik hellyel zártak a központi nevelőműhely növendékei.

A KIMBA VERSENYEZŐINEK AZ IDEI VILÁGVERSENYEKEN ELÉRT HELYEZÉSEI: Olimpia: 5. Szőke Alex Felnőtt-világbajokság: 2. Szőke Alex U23-as világbajnokság: 2. Losonczi Dávid, 3. Szél Anna, 5. Korcsog Milán, 5. Fábián Anna Junior-világbajnokság: 3. Tösmagi Attila, 5. Szél Anna Junior Európa-bajnokság: 2. Szabados Noémi, 2. Szenttamási Róza, 2. Szél Anna, 2. Tösmagi Attila Kadét-világbajnokság: 1. Elekes Enikő, 3. Gombos Alex, 3. Osváth-Nagy Noémi, 5. Nyikos Veronika, 5. Rosz Roland Bendegúz, 5. Soliman Yasmine Kadét Európa-bajnokság: 1. Elekes Enikő, 3. László Nikolett, 3. Nyikos Veronika, 3. Osváth-Nagy Noémi U15-ös Európa-bajnokság: 3. Józsa Attila

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.